Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Tizenhat településen összesen 480 rászoruló gyerek kap fél éven át élelmet a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel elnevezésű programjának keretében a Raiffeisen Bank adományából.
A pénzintézet idén is magánszemély ügyfeleinek egy adott időszakban történt minden bankkártyás vásárlása után tíz forintot különített el jótékony célokra. A májusra meghirdetett akció után több mint 20 millió forint adomány gyűlt össze, amelyet a Gyermekétkeztetési Alapítványon (GYEA) keresztül fordítanak a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére.
Dömsöd, Drávapiski, Tolmács, Tolcsva, Heresznye, Bolhó, Baskó, Ináncs, Bácsbokod, Gyód, Mánfa, Tiszainoka, Tiszabezdéd, Szentpéterszeg, Tatárszentgyörgy és Jászboldogháza településeken 30-30 gyermek részesül étkezési támogatásban.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Akár el is tűnhet az avokádó az éghajlatváltozás miatt
- Rohantak a mentősök a kismamához, de késve érkeztek
- A Richter árbevétele csökkent, az árletörés gondot okoz, de nem Magyarországon
- Nagyon kellemetlen mellékhatása van Károly király rákkezelésének
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal