22 °C Budapest

Drasztikus leépítés: ezreket küldenek el a nagy magyar vállalattól

2014. június 6. 10:05

Még soha olyan kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most, és minden jel szerint az állami vállalat a jövőben még tovább csökkentené a munkavállalók létszámát - írja a Világgazdaság.

Az állami vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 31701 fő volt 2014 első negyedévben, ők összesen 17,6 milliárd forintot kerestek. Tavaly év végén még 32147-en dolgoztak a cégnél és 16,8 milliárd forintot kerestek. Az ezt megelőző negyedévben pedig még 32384-en mondhatták magukat postai dolgozónak, de négy évvel ezelőtt még 34 ezernél is többen kapták a Magyar Postától a fizetésüket. Vagyis leépített és bért emelt a vállalat.

Mivel közös megegyezéssel küldik el az embereket a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szerint (POFÉSZ), ezért ilyen a szakszervezet nem tehet semmit. Miután a kiválasztási módszer sem ismert, ezért a munkavállaló sem tudhatja, hogy mikor kerül rá a sor. A POFÉSZ azt is nehezményezi, hogy áprilisban a Magyar Posta és a honvédelmi tárca megállapodtak, hogy a leszerelt katonák az állami vállalatnál dolgozhatnak tovább.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm