Óriási fordulatot vehet az élete az X-faktor tehetségkutató verseny döntőjében eddig sikeresen menetelő salgótarjáni énekesnek és családjának. A kétgyermekes Oláh Gergő korábban közmunkásként dolgozott és feleségével két gyermeket neveltek albérleti lakásukban nagyjából havi 114 ezer forintból. A családi kassza a felére apadt, miután a családfő most énekesi karrierjét építi, azt remélve, hogy a későbbiekben nem kell majd azon gondolkodniuk, hogy bevásároljanak, vagy az albérleti díjat fizessék-e ki.
A 24 éves apuka a salgótarjáni panelből néhány hónappal ezelőtt álmodni sem mert arról, hogy valaha is megadatik neki, hogy olyan körülmények között élhet, mint az X-faktor Házban. Gergő négy éve házas, és a pénz sosem vetette fel őket - írja a Best.
Miután bekerült az X-faktor élő show-jába, feleségének és két gyermekének a családi pótlékból és a gyesből kell megélnie. Addig sem vetette fel őket a pénz, amíg Gergő dolgozott, ugyanis közmunkásként kereste a család kenyerét. A közmunkás minimálbérugyanis az idén mindössze 71 800 forint teljes munkaidőben.
Viszlát, étkezési jegy, nem adnak jövőre a munkáltatók - KATTINTS!
Hiába van Gergőnek két gyermeke, ebből csak az egyik után tudta teljes egészében kihasználni a havi 10 ezer forintos családi adókedvezményt, a másik gyermek után viszont csak 1 500 forintot tud érvényesíteni a 10 ezer forintból. Nettóban 58 517 forint marad a bruttó 71 800 forintból. Ehhez jön még a két gyermek utáni családi pótlék, ami 26 600 forint és a kisebbik gyermek után kapott gyes, amelynek összege havonta 28 500 forint, ami után nem kell sem járulékot, sem adót fizetni. A négytagú családnak így - ha az apa teljes munkaidőben dolgozott közmunkásként - akkor nagyjából 114 ezer forintból kell kijönnie egy hónapban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A család jelenleg még albérletben él. Salgótarjánban egy kétszobás panellakásért nagyjából 25-30 ezer forint bérleti díjat kell fizetni. Gergő sokat gondolkodott azon, hogy jelentkezzen-e az X-faktorba, hiszen feleségének így egyedül kell boldogulnia két kisgyermekükkel. Most viszont már úgy gondolja, jól döntött. Szerencséjére meg tudta beszélni a főbérlőjével, hogy az albérleti díjra adjon nekik némi haladékot - írja a Best magazin.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó