A statisztikai hivatal adatai szerint a férfiak átlagosan 92 500 forintos ellátással és 39,2 éves biztosítási jogviszonnyal a hátuk mögött vonultak nyugdíjba 2008-ban, míg a nők átlagosan 85 800 forintos induló ellátást kaptak átlagosan 38,4 évi munka után - írja a Napi.
Megkezdődött a harc a nyugdíjasok szavazataiért
Az ellenzék által felvetett "40 év után korhatártól függetlenül minden nő nyugdíjba vonulhat" feltételnek a nők 31%-a felelt meg. Miközben a kormány szerint a 2009-ben elfogadott módosításokkal a magyar nyugdíjrendszer 2030-ra önfenntartó lehet. Azt követően a nyugdíjalap újra deficites lesz, de az évi 0,5-0,75%-os GDP-arányos hiányt a gazdaság várhatóan finanszírozni tudja majd.
A társadalmi sztereotípiával szemben az új nyugdíjas-társadalom nem fejkendős panaszkodó öregasszonyokból áll, akik a szappanoperákban történtekről fecsegnek. Ez a korosztály magasabb iskolai végzettséggel, magasabb jövedelemmel és ebből kifolyólag magasabb induló ellátással vonulhat nyugdíjba, de ez az összeg nekik sem mindegy.
A nyugdíjkorhatár felemeléséről szóló korábbi írásunkat itt találja: Évekkel elszámolták a nyugdíjat! Csak 2022-re valósul meg a korhatáremelés
Az előttünk álló lehet az utolsó olyan választási kampány, amelyben központi szerepet kap a "ki tud többet ígérni a nyugdíjasoknak?" kérdéskör.
Kommunikációs trükkök a nyugdíjasok megtévesztésére
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Rendkívül hangzatosnak tűnik a "megduplázzuk a 2,1 milliárdos méltányossági nyugdíjkasszát" ígéret is, csak az arányok érzékeltetése érdekében jegyezzük meg, hogy 2009-ben 165,5 milliárd forintot terveztek be a 13. havi nyugdíjak kifizetésére, mely keretből az ellátás megszüntetése miatt 83,5 milliárd bennragadt.
Mennyi pénzt kaptak decemberben a nyugdíjasok? Nagyot buktak a nyugdíjasok, ez okozta a vesztüket
Nyugdíj ügyintézés az interneten: Nem árt tudni, pedig sok nyugdíjas még csak nem is hallott róla (2.)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása