Kerek összegeket veszünk fel az ATM-ekből, a leggyakrabban 50 ezer forintot, az átlagos tranzakcióérték 30-40 ezer forint. Sokan azonban nem szeretik a 20 ezres felváltásával járó macerát, ezért inkább apróban veszik ki a pénzt. Néhány banknál már felismerték ezt, így a választható gyorsgombok közé sorolták a 9 ezret és a 19 ezret is - írja az Index.hu.
Változóak a magyarok pénzfelvételi szokásai, Vannak, akik csak szükséges rossznak gondolják a bankszámlát és amint megjön a fizetésük, egy összegben kiveszik az egészet, míg mások csak annyit vesznek ki, amennyire éppen szükségük van, vagyis sokszor 5-10 ezer forintot.
Mennyiért jutok készpénzhez?
A kártyahasználati szokásokat persze nagyban befolyásolja az is, hogy mennyibe kerül a készpénzfelvétel bankautomatából, és hogy az adott banknak mennyi saját ATM-je van. Készpénz felvételénél a legtöbb banknál csak az első egy-két felvétel ingyenes, az is általában csak saját automatából, a többiért fizetni kell 50-100 forintot (idegen ATM-nél akár ennél jóval többet is).
Könnyen kiszámolható, ha valaki nem figyel, és sokszor vesz ki kisebb összeget egy hónapban, akkor több ezer forintos havi díj is összejöhet.
Ennek ellenére a bankoktól kapott válaszok szerint nagyon népszerűek a kisösszegű pénzfelvételek. Az 5 ezer és a 10 ezer forint az összes banknál az öt legnépszerűbb összeg között szerepel.
A legtöbb banknál kerek összeget vesznek fel az ügyfelek a legtöbbször, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a gyorsgomboknál az ezer, 5 ezer, 10 ezer, 20 ezer, 50 ezer, 100 ezer szerepel a leggyakrabban. Ha valaki eltérő összeget szeretne felvenni, akkor a más összeg opcióval tudja kiválasztani ezt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem árt tudni, pedig sok nyugdíjas még csak nem is hallott róla (2.)
Megdöbbentő képek! Így terült el a 13 emeletes kínai panelház
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.