A magyarok többsége nem tudja, hogyan adjon kölcsön ismerősöknek, és mit tehet, ha nem kapja vissza a pénzét.
Vizsgálható az árfolyamrés kérdése a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós szabályok alapján, sőt a Kúriának a tisztességtelenség megállapításakor - bizonyos esetekben - az átváltási árfolyam meghatározására is lehetősége lenne - írja a Magyar Nemzet pénteki számában az Európai Bizottság állásfoglalására hivatkozva.
A napilap beszámol arról, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság magyar devizahitel-perben tartott csütörtökön tárgyalást, az ítélkező fórum az úgynevezett Kásler-ügy részleteit tekintette át.
Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság sajtóosztályának munkatársa a lapnak elmondta: az elmúlt hónapokban, az eljárás kezdeti szakaszában a peres felek, valamint az Európai Unió tagállamai, egyes uniós szervezetek tehettek észrevételt, a hazai devizavitáról az OTP és a magyar kormány mellett az Európai Bizottság, és több uniós ország is elküldte írásos véleményét.
A csütörtöki tárgyalások Magyarország, Németország, az Európai Bizottság képviselői szóban is kifejtették álláspontjukat a bíróság előtt - írja az újság.
Lehóczki Balázs közölte a lappal, hogy az ítélkező fórum csütörtökön nem hozott döntést, a határozat kihirdetése - az eljárási rendnek megfelelően - három-négy hónap múlva várható.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az európai eljárás előzménye, hogy Kásler Árpád és felesége devizahitel ügyben tavaly jogerősen pert nyert a Szegedi Ítélőtáblán az OTP-vel szemben. A pénzintézet a döntés felülvizsgálatát kérte a Kúriától, és a magyar legmagasabb ítélkező fórum ez év elején három kérdést tett fel az uniós bíróságnak - emlékeztet a napilap.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








