7 °C Budapest

Soltvadkert és Vidéke: százmilliós csalás a gyanú

MTI
2012. november 10. 12:01

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke is érintett abban a csalássorozatban, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három budapesti, egy kecskeméti és egy soltvadkerti embert tartóztatott le - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI információt.

A már előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak egy felszámolás alatt álló céggel összejátszva, megtévesztően magas kamat ígéretével egymilliárd forintot utaltattak át a takarékszövetkezetnek, majd abból 120 milliót tovább utaltak, később pedig újabb 200 millió forintot próbáltak a takarékszövetkezet számlájáról leemelni.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője a nyomozás részleteiről az MTI-nek azt mondta: az NNI május 24. óta folytat nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettel kapcsolatban.

A rendőrség november 6-án négy férfit meg egy nőt fogott el és hallgatott ki gyanúsítottként. Az ORFK szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a gyanúsítottak között van a takarékszövetkezet korábbi elnöke is.

Az elfogásokkal párhuzamosan a nyomozók 17 helyen tartottak házkutatást, amely három napig tartott. Ennek során számos tárgyi bizonyítékot foglaltak le Budapesten és vidéken. A Kecskeméti Városi Bíróság az öt gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Garamvölgyi László elmondta: a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a takarékszövetkezetnél elkövettek-e hűtlen kezelést, illetve más bűncselekményeket is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Soltvadkert és vidéke Takarékszövetkezet működésével összefüggésben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és több hitelkárosult tett különböző helyeken feljelentést. Augusztusban a PSZÁF összesen 27 millió forint bírságot szabott ki a csődbe ment Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet volt vezetőire: I. Tibornét ügyvezető igazgatót 3 millió forint, T. Józsefné pénzügyi és számviteli ügyvezetőt 4 millió, Ó.-K. Gábor üzletági ügyvezetőt és P. Andrást felügyelőbizottsági elnököt 5-5 millió, H. Béla igazgatósági elnököt pedig 10 millió forintos bírsággal sújtotta.

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte el végelszámolását, mert a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15 332 betétesének 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A betétesek 90 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága - meghaladva az országos átlagot - 2,4 millió forint, a kártalanítás hét ország állampolgárait érinti - jelentette be az alap június 26-án.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
MEDIA1  |  2026. április 10. 16:52
Azt írja a TrollFoci, az a kollégájuk magánügye, hogy a focis oldal mellett mivel foglalkozik még.
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?