Az Erste Bank negyedéves eredményeiről szervezett sajtóbeszélgetés fókuszát teljesen megváltoztatta Nagy Márton miniszter előző esti bejelentése.
Az Erste Bank jelentősen növelni kívánja hitelezési aktivitását lakossági és vállalati területen is, a látható élénküléshez azonban növekedés és kiszámítható környezet is szükséges - nyilatkozta a Világgazdaságnak az Erste Bank elnök-vezérigazgatója.
Jelasity Radován a lap hétfői számában közölt interjúban kifejtette: a bankok bevételének jelentős része kamatból származik, ezért a pénzügyi szolgáltatóknak nem áll érdekükben, hogy visszafogják hitelezési aktivitásukat. A keresletet azonban csak stabil gazdasági kilátásokkal és a bizonytalanság jelentős csökkentésével lehet érezhetően élénkíteni. A kamatok csökkenése a bankvezető szerint nem hozza meg a várt áttörést, hiszen, ha egy vállalat 8 százalékos kamat mellett nem mer hitelt felvenni, 5 százalékos mellett sem tesz másként - mondta.
A Magyar Bankszövetség elnöki posztjáról e héten esedékes döntésről szólva elmondta: megtisztelőnek érzi, hogy neve felmerült a szervezet lehetséges elnökeként, de a következő egy évben a hitelintézetre kell energiáit összpontosítania.
"Az új elnök megválasztásánál, szerintem, ugyanakkor több szempontot is mérlegelnünk kell: így, hogy a bankszövetség eddigi vezetése mennyire volt hatékony, milyen eredményeket ért el, és mi az, amit másképpen kell csinálnia. Remélem, hogy a Magyar Bankszövetség tagjai felismerik, hogy a korábbinál erősebb összefogásra van szükség a hatékony érdekképviselet érdekében, hiszen csak akkor van értelme annak, hogy fenntartsunk egy ilyen szervezetet" - mondta.
A devizahitelesek megsegítéséről kifejtette: a jelenlegi intézkedések már elegendőek a probléma kezelésére, további, drasztikus lépések megtétele csak a sebek feltépését és nem a megoldást szolgálná.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







