A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon a jegybank Monetáris Tanácsa április 28-ai ülésén, már korábban meglépték, amit meg akartak lépni.
A Monetáris Tanács az elmúlt hetekben már megtette, amit meg akart tenni, illetve amit megtehetett. A Monetáris Tanács legutóbb, március végén is 0,9 százalékos szinten hagyta az alapkamatot, illetve -0,05 százalékos szinten az O/N betéti kamatot, miközben az O/N és az egyhetes fedezett hiteleszközének kamatát 1,85 százalékra emelte. Az egyhetes betéti eszköz kamata az alapkamat 0,9 százalékos szintjével egyezik meg, ugyanakkor a Monetáris Tanács április elején döntött arról, hogy az eszköz kamata a kamatfolyosón belül eltérhessen az alapkamattól, akár felfelé, akár lefelé. Az eszköz kamatát minden héten az aktuális tender meghirdetésekor határozza meg a jegybank.
Ezek az intézkedések szinte egyenlők a kamatemeléssel, mivel március végén a forint árfolyama a régiós devizáktól elszakadva zuhanni kezdett és a forintot végül a jegybank mentette meg, amikor bejelentette, hogy a jegybanki alapkamat rátájával megegyező kamatú egyhetes betéti tendert indít el. Az eszköz segítségével a bankok 0,9 százalékos kamattal (illetve az április elején bejelentett intézkedés után akár annál magasabbal) parkoltathatják a pénzüket rövid távon a jegybanknál.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.