Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Vádat emeltek egy jogosulatlanul, 15-20 százalékos kamatra kölcsönöket nyújtó kecskeméti ügyvéddel szemben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Serfőző Katalin közölte, a férfit jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfi 2003 és 2014 között rendszeresen adott 250 ezer és 10 millió forint közötti összegű kölcsönt a hozzá fordulóknak, 15-20 százalékos kamat ellenében, egy hónapos-féléves határidővel. A késedelem esetén a kamat mértéke 30 százalékra nőtt.
A kölcsönök fedezeteként gépjárművekre, ingatlanokra jegyeztetett be zálogjogot, illetve kezesek bevonását kérte. A férfi huszonkét ügyletben mintegy 76 millió forint összegben nyújtott kölcsönt.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Lépett az osztrák rendőrség: feloszlatta a palesztinbarát tábort Bécs leghíresebb egyetemén
- Gyanús por miatt kivonnak a forgalomból egy közismert gyógyszert
- Pénzügyminisztérium: áprilisban 259,2 milliárd forinttal nőtt a hiány
- Súlyosabb büntetések kiszabását kezdeményezi az ügyészség a Fenyő-ügyben
- Baloldali belháború: szembemegy Pikó Andrással és saját jelöltet állít az MSZP Józsefvárosban
- Itt van Szoboszlai Dominik újabb nagy igazolása