Farkas Sándor Lajosnak haladéktalanul el kell hagynia otthonát, a házat, amit a szüleitől örököt.
Ma újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat. Matolcsy György jegybankelnök szerint hosszútávon maradhat ez a kamatszint. Mikor csökkenhetnek a hitelkamatok?
Matolcsy György mai bejelentése szerint a jegybank lezárta a kamatcsökkentési ciklusát, vagyis nem árt megjegyezni, hogy az alapkamat mértéke 1,35 százalék. Ezt egyébként a mai, 15 bázispontos vágás után értük el.
Mi lesz így a hitelekkel?
A forintosított kölcsönök fordulónapjai egyediek, de abban megegyeznek, hogy a kamatot a 3 hónapos BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) határozza meg, ahol jelenleg az alapkamatnál magasabb, 1,4 százalékos kamatot láthatunk. A következő napokban azonban ez lemehet az alapkamat szintjéig, is, viszont a kérdés az, hogy meddig maradhat ilyen alacsony az irányadó ráta.
A forintosított hitelek mellet egyébként más, referencia kamatozású kölcsönök is a BUBOR-t veszik alapul, így ezek kamatszintje is csökkenhet valamennyit. A már meglévő, hosszú távra fixált kölcsönökre viszont ez rövidtávon nem lesz hatással, viszont aki a közeljövőben venne fel fix kamatozású lakáshitelt, az jól járhat.
Mi lesz a megtakarításokkal?
A bankbetétek kamatai várhatóan tovább csökkennek, és az állampapírok kamatai is csökkenhetnek a közeljövőben. Ez alól kivételt képezhet a Prémium Magyar Államkötvény, mivel ennek kamatai az infláció mértékétől függenek.
Jól járhatnak viszont a már meglévő, fix kamatozású kötvényesek, ők ugyanis a kamatcsökkentésnek hála most magasabb árfolyamon tudnak megszabadulni az értékpapírjaiktól.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Matolcsy szerint vége a kamatvágásoknak
- mondta Matolcsy György a jegybank mai sajtótájékoztatóján. Persze, hogy meddig maradhat az alapkamat jelenlegi szintje, arról megoszlanak a vélemények, mivel ilyen alacsony irányadó ráta még Magyarország történetében nem volt.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás
- Súlyos vádakat olvasnak a távozó Dárdai Pál fejére
- Osztrák külügyminiszter: merő ábránd Törökország uniós tagsága
- Súlyos fegyház büntetést kapott a volt miniszter, aki megölte a feleségét - Kazahsztánban
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl