Nem lepődtek meg különösebben a Pénzcentrum által megkérdezett elemzők azon, hogy ismét felfelé indult az infláció a KSH által közzétett adatok szerint.
A vártnál kedvezőtlenebbül alakult az infláció júniusban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik a jegybanki kamatemelés folytatására számítanak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,6 százalékkal nőttek.
Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a vártnál kedvezőtlenebb inflációs adat miatt szinte biztosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusban újabb szigorításra kényszerül, a kérdés a szakértő szerint csak az, hogy elég lesz-e a 15 bázispontos emelés, vagy ennél határozottabb lépésre lesz szükség. Az elemző kommentárja szerint júniusban az előző hónapokhoz képest tovább nőtt az infláció, ebben jelentős szerepe volt a dohányáruk áremelkedésének, amelyet a jövedéki adó emelése okozott, illetve az üzemanyagárak emelkedésének, amit a növekvő olajár eredményezett.
A korlátozást elszenvedett ágazatok közül havi alapon jelentős áremelkedés történt a belföldi üdülés esetében, itt a korábban elszenvedett bevételkiesés kompenzálása jelenhet meg, de hozzájárulhat az is, hogy a válság idején elbocsátott munkaerő helyett csak drágábban találnak újat. Az inflációt szintén felfelé hajtotta az ingyenes parkolás megszűnése - jelezte. A legfrissebb adat alapján az infláció a Századvég által korábban vártnál magasabban, 4 százalék felett alakulhat az év egészét tekintve - közölte Regős Gábor.
Virovácz Péter, az ING Bank szenior elemzője közölte, hogy a júniusi inflációs adat jelentősen felülmúlta az MNB várakozását is, könnyen lehet, hogy ez a nagyobb léptékű kamatemelés felé mozdítja a jegybanki döntéshozókat a júliusi ülésen. Úgy véli, megnőtt annak a valószínűsége, hogy júliusban ismét 30 bázisponttal, 1,2 százalékra emeljék az alapkamat és az egyhetes betéti kamat mértékét. Az elemző kommentárjában kifejtette:
az élelmiszerek inflációja 3,2 százalékra gyorsult, ebben az éttermi étkezés több mint 6 százalékos éves bázisú drágulásának is jelentős szerepe van. Szintén az újranyitáshoz köthető, hogy a szolgáltatások inflációja rendkívüli mértékben megugrott.
Ez igazolja az ING várakozását, hogy az újranyitás valós árhatásait a májusi infláció még alig tükrözte, a júniusi adatban már tetten érhető ez a hatás - mutatott rá. A járműüzemanyagok inflációs hatása az emelkedő bázis miatt némileg mérséklődött, ugyanakkor a tartós fogyasztási cikkek esetében továbbra is gyorsul az infláció, ezen belül is elsősorban a tartós háztartási cikkek drágulása volt a meghatározó - tette hozzá. A csütörtökön közzétett adat megfelelt az ING várakozásának, így továbbra is fenntartják az év egészére vonatkozó, 4,5 százalékos prognózisukat. A következő hónapokban enyhülhet az infláció, ám a bázishatások következtében az év vége felé ismét 5 százalék felett alakulhat az áremelkedés éves üteme - közölte Virovácz Péter.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a következő hónapokban bázishatások miatt némileg csökkenhet az infláció, de így is 5 százalék közelében maradhat, a Takarékbank ezért az idei inflációs várakozását érdemben, 4,6 százalékra emelte a tavalyi 3,3 százalék után, míg jövőre a számos bázishatás miatt 3,2 százalékra mérséklődhet az infláció. Az adatok alátámasztják, hogy szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása, ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt "felrobbanó" kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, és a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek - fejtette ki.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az inflációban hangsúlyosan jelen vannak egyszeri tényezők is, mint a dohánytermékek jövedéki adóemelése, ami önmagában 1,2 százalékponttal növeli az inflációt, az év végétől jövő áprilisig pedig két lépésben ugyanennyivel vissza fogja húzni, ezért a jövő év közepére már visszatérhet az infláció a 3 százalékos cél közelébe. Egyszeri tétel az üzemanyagárak tavaly április-májusi extrém alacsony bázisa is; mivel a tavalyi nyári hónapokban az üzemanyagárak már feljebb kerültek, bázishatás miatt már kevésbé fogják felfelé húzni az inflációt - mutatott rá.
Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője kommentárjában kifejtette: ahogy arra számítani lehetett, a járványkorlátozások enyhítése miatt a szolgáltatásoknál komolyabb áremelkedés következett be. Az ingyenes parkolás eltörlése felfelé húzta a mutatót, de drágulás volt az éttermekben és a belföldi utazásoknál is májushoz viszonyítva. A változékony élelmiszer-, energia- és hatósági árak nélkül számolt maginfláció júniusban gyorsult, 3,8 százalékot tett ki, szemben a májusi 3,4 százalékkal. A maginflációs adatokból is az látszik, hogy a szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek esetében emelkednek az árak, ráadásul a júniusi eredmény már megközelíti a jegybank toleranciasávjának felső határát - mutatott rá. A szakember szerint júliusban és augusztusban átmenetileg lassulhat az infláció, 4 százalék körüli értékek várhatók, szeptembertől azonban újból gyorsulásra lehet számítani, ennek eredményeként 5 százalék körüli mutatóra van kilátás. Németh Dávid szintén úgy látja, a jelenlegi inflációs folyamatok miatt biztosra vehető, hogy az MNB folytatja a júniusban indított kamatemelési ciklust, a fő kérdés az, hogy 15 bázispontos vagy ennél jelentősebb mértékű lesz-e a kamatemelés.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bajban a Gazprom: Kína mégsem Európa
- Nem tudott képviselőjelölteket állítani a DK Gyulán
- Orbán Viktor: alig várjuk, hogy a Mol vezérigazgatójára úgy tekintsünk, mint a magyar Jockey Ewingra
- Milliárdos fejlesztésekkel folytatódik a Liszt Ferenc reptér korszerűsítése
- Átmenetileg elbukott a Szoboszlai-show
- Nagy Márton kiemelt ügyben tárgyalt német autógyártók vezetőivel