Újabb rezsicsökkentéssel indulhat a fűtési szezon

Pénzcentrum
2013. július 18. 08:31

Októbertől tízszázalékos lakossági áram-, gáz- és távhőárcsökkenésre számít Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke - írja a Népszabadság.

Dorkota Lajos ugyanakkor megjegyezte, hogy még folynak a számítások ezzel kapcsolatban.

A lap felidézi, hogy Németh Szilárd, a Fidesz rezsibiztosa pár hete még úgy nyilatkozott: összességében az idén 30 százalékos mérséklést szeretnének elérni.

Ebből 10 százalék már megtörtént januárban és az újabb 10 százalékon felül "egyéb intézkedésekkel" is csökkentenék az árakat. Ez utóbbiakról egyelőre nem esik szó - jegyzik meg.

A lapnak a megkeresett energiaszolgáltatók nem kívántak nyilatkozni, mondván, nem tudni, miként oszlanak meg majd a terhek a szolgáltatók között. A lap szerint ez azzal magyarázható, hogy a többségében külföldi tulajdonú szolgáltatók remélik, hogy a januári lépéstől eltérően, most nemcsak rájuk, hanem az állami szereplőkre is, az MVM-re is jut az árcsökkentés terhéből.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom