24 °C Budapest
Itt vannak a friss rendelet részletei: a teraszokon nem kell maszkot hordaniuk a vendégeknek

Itt vannak a friss rendelet részletei: a teraszokon nem kell maszkot hordaniuk a vendégeknek

2021. április 15. 19:59

Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben a teraszok újranyitásának részleteivel. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket úgy módosítják: reggel 5 és este fél 10 között lehet majd kerthelyiségekben, teraszokon fogyasztani. Újraszabályozzák a maszkviselési intézkedéseket is.

Azzal összhangban amelyet szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és a mai Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentett: megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségek, amint 3,5 milliót eléri az első vakcinával beoltottak száma. Ez nagyjából jövő hét szerda-csütörtök magasságában fog megtörténni az eddigi ütemterv szerint. A teraszdíj pedig eltörlésre kerül.

A frissen megjelent rendelet szerint

  • vendéglátó üzlet (a továbbiakban: vendéglátó üzlet) kerthelyiségében vagy teraszán reggel 5 óra és este 9.30 óra között a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett.
  • ugyanakkor este 9.30 óra és reggel 5 óra között a vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása tilos.
  • a vendéglátó üzleten belül mindenki köteles az eddig megszokott módon maszkot viselni, kivéve a hat éven aluliak, alamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek.
  • ugyanakkor a vendéglátó üzleten belül továbbra is tilos tartózkodniuk a nem ott dolgozóknak, kivéve, ha elviteles ételt vesznek át, vagy mosdóba mennek.
  • a fogyasztás beltérben továbbra is tilos.
  • a vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a vendéglátó üzlet vendéggel érintkező munkatársa (vagyis a felszolgáló) köteles maszkot viselni, azonban

a vendég nem köteles maszkot viselni.

A rendelet kiköti, hogy az új védelmi intézkedés betartásáról a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni. Ha ezt elmulasztja, 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírsággal sújtható és be is zárhatják a helyet.

A rendelet arra is kitér, hogy beltérben is lehet tartózkodni és ételt-italt, ha munkahelyi étkezdéről van szó, szálláshely étkező helyiségéről (ahol csak az ott megszállt vendégeket szolgálják ki), illetve iskolai menzák esetében is. Az új szabályozás a közlöny szerint pontosan a hárommillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba.

A rendelet kimondja: a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzletnek az üzemeltetője, bérlője vagy tulajdonosa (a továbbiakban együtt: használó) közterület-használati hozzájárulás megfizetése nélkül ingyenesen jogosult. Vagyis elengedik a teraszdíjat a jogosult vendéglátóhelyek számára. Kiszélesítik továbbá a kihasználható helyet: "a használó a közterületnek a közterülethez közvetlenül csatlakozó vendéglátó üzlet előtti részét – a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza működtetése céljából – a vendéglátó üzlet közterülethez csatlakozó épülethatára szélességében használhatja".

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A sétálóutcákban lévő helyek addig terjeszkedhetnek, amíg nem áll az útjukba másik vendéglátó hely területe, illetve közös épületben lévő helyet fele-fele arányban osztoznak, hacsak nincs másról megállapodásuk. Akad néhány kivétel is, ami korlátozhatja a teraszok méretét, mint pl. úttest, vagy buszmegálló.

A ma megjelent Magyar Közlöny a módosult köznevelési szabályokat is tartalmazza: a részletekért kattints ide.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem