A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
A jövő évi költségvetés megalapozott, de a koronavírus-járvány miatt nagyobb kockázatokat tartalmaz, mint az ezt megelőzőek - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elnök kifejtette, a költségvetést konzervatív becslések alapján alakították ki, ami azt jelenti, hogy visszatükrözi a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságot. Hozzátette, a költségvetés 3,3 százalékos GDP-arányos államadósság-csökkenéssel számol, ami azt jelenti, hogy a stabilitás akkor is biztosított, ha nem annyira "fényesen alakul a program".
Elmondta azt is, a tanács kritikát fogalmazott meg a költségvetési tartalék mértéke miatt, de tudomásul vették, hogy az adott körülmények között ez indokolt. Kiemelte, a mostani helyzetre lehetőségként is lehet tekinteni, és például elindíthat modernizációkat.
A gazdasági növekedésről azt mondta, az idei és a jövő évet együtt kell vizsgálni, és vélhetően a 2019-es szintet csak 2021-ben érik majd el. Ugyanakkor, ha sikerül kezelni a járványt, akkor az a gazdaság sikerét is bizonyítaná - fogalmazott Kovács Árpád.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat
- Visegrádon rendkívüli leletre bukkantak egy teniszpálya alatt
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett
- Új módszerrel támadnak a banki csalók – itt a figyelmeztetés
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás