Most akkor tényleg gáz van a Dolmio szószaival Magyarországon?

2016. november 15. 11:03

Ötéves tervet hirdetett a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója, hogy egészségesebbé tegye globális termékportfólióját. Addig azonban érdemes résen leni, hiszen a cég vezetése is elismerte, van olyan termékük, amiből hetente maximum egyet ajánlott fogyasztani.

Éppen egy hete számoltunk be róla, hogy fél év alatt hatmillió üveggel esett vissza a Dolmio tésztaszószainak eladása Nagy-Britanniában, miután a cég (a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója, a Mars) vezetése azt javasolta a vásárlóknak, hogy a termék magas zsír-, só- és cukortartalma miatt

hetente maximum egyszer egyenek a szószaikból.

A kijelentés azért is bír kiemelt jelentőséggel, hiszen a Dolmio Magyarországon árusított szószai ugyan megfelelnek a hazai élelmiszerbiztonsági szabályoknak, ugyanakkor az összetevők listája és mértéke komoly hasonlóságot mutat a szigetországban kapható termékekével. Kíváncsiak lettünk tehát, mi a Mars Magyarország álláspontja a témát illetően.

"A vezető közegészségügyi hatóságok, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait követve, az előírtnál sokkal szigorúbb normák szerint járunk el. Ezzel összhangban 2021-re átlagosan 20 százalékkal mérsékeljük a nátriumtartalmat globális termékportfóliónkban - bizonyos önteteinkben és kalóriaszegény élelmiszertermékeinkben pedig 2018-ra a hozzáadott cukor mennyiségét is csökkentjük" - olvasható a Mars lapunk számára megküldött állásfoglalásában.

Bár még van tennivalónk, Dolmio paradicsommártásaink 70 százaléka már ma is teljesíti ezt a "mindennapi" fogyasztásra szánt termékekre megszabott követelményt

- tették hozzá a Pénzcentrum megkeresésére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kiemelték azt is, hogy a "mindennapi" és "alkalmi" fogyasztásra szánt termékre vonatkozó iránymutatás központi szerepet játszik a cég programjában, így a receptúra bizonyos mértékű megváltoztatásával

a globális termékportfólió 95 százaléka a "mindennapi", 5 százaléka pedig az "alkalmi" kategóriába esik majd néhány éven belül.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem