12 °C Budapest

Fontos APEH-határidő! Tengernyi dologra kell figyelni!

Pénzcentrum
2009. december 21. 04:42 2 perc

Mivel december 20-a idén vasárnapra esett, ezért a mai napon van a határideje az áfa, a társasági adó, és egyéb vállalkozások által fizetendő adónemek bevallásának és befizetésének . A szokásos 20-i havi rutint sok cégnél decemberben el kell felejteni, mert - év vége lévén - az adófeltöltési kötelezettségeket is teljesíteni kell.

Adózási unikum az évben a különböző adónemek december 21-i határidejű adófeltöltési kötelezettsége. Az előző adóévben éves szinten 50 millió forint árbevételt meghaladó vállalatoknak a 20%-os mulasztási bírság elkerüléséhez a 2009. évi társasági adó fizetési kötelezettségük (a negyedéves adóelőlegekkel együtt számítva) legalább 90%-át kell teljesíteniük december 21-ig, és erről az összegről bevallást is be kell nyújtaniuk.

A jövőre evázni szándékozók a mai napon még átjelentkezhetnek: Utolsó határidő! Nem érdemes kihagyni

A feltöltési kötelezettség az iparűzési adó tekintetében a társasági adó és az EVA hatálya alá tartozó vállalkozásokra vonatkozik. Az evásoknak az eva feltöltésére, a tao szerint adózó cégeknek az iparűzési adó mellett pedig a társasági adó és - a jövőre megszűnő, de idén még fizetendő - 4%-os különadó feltöltésére kell fókuszálniuk.


A fenti grafikonon a költségvetés 2009 I-IX. havi tao. bevételei láthatóak. 2009 novemberéig a vállalkozások összesen közel 253 milliárd forintot fizettek be társasági adó jogcímén a költségvetésbe. A Pénzügyminisztérium prognózisa szerint idén 418 milliárd forint folyik be a költségvetéshez a társasági adóból (az eredeti előirányzat 540 milliárd forint volt). Ahhoz, hogy a prognózis teljesüljön a havi és a negyedéves előlegekből, valamint a kiegészítésből még mintegy 165 milliárdnak kellene befolynia a hónap folyamán az államkasszába.

Összehasonlításképpen: a válság előtti utolsó évben, 2007-ben 214 milliárd forint tao-t fizettek december hónapban a cégek, a válság által részben érintett 2008 decemberében, pedig 174 milliárdot szedett be tao-ból az adóhivatal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A már említett és a nem érintett fizetési és bevallási jogcímeket részletesen a következő táblázat tartalmazza.


Egyes 21-i befizetési kötelezettségek utalási számlaszáma a következő táblázat alján megtalálható:


Ebben a hónapban már csak egy határidőre kell figyelniük azoknak az adózóknak, akik környezetterhelési díj fizetésére kötelezettek. A díjjal kapcsolatos befizetést és bevallást a legkésőbb december 31-ig tehetik meg a vállalkozások.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 11:06