Az olcsóbb néha jobb: górcső alatt a navigációs rendszerek

2009. december 10. 05:55

A német autószövetség (ADAC) idén is letesztelte a piacon kapható navigációs eszközöket, méghozzá azonos gyártó alapkészülékeit, és prémium modelljeit összehasonlítva. Az eredmények alapján nem biztos, hogy megéri horribilis összegeket költeni utóbbiakra.

A teszt során az derült ki, hogy az alapmodellek ugyan szerényebb kialakításúak, és a külcsínt tekintve valóban gyengébbek, azonban az alapvető funkciók tekintetében lényegében nem múlják alul a drágább, prémium kategóriákat.

Utóbbiak meglehetősen nagy szórást mutattak: a prémium kategóriában a Mio Moov Spirit V505TV modell igen gyenge minősítést kapott, főként a menü felépítését kritizálták az ADAC szakértői. A NavGear GT 50T gyengeségei között a műholdas csatlakozás során jelentkező problémákat említették, míg az a-rival NAV-PN43 az összes kritérium tekintetében mindössze kielégítő minősítést kapott, és a kijelző erős vibrálása miatt még külön le is pontozták. A többi gyártó prémiumkategóriás modelljei olyan minőséget, illetve plusz funkciókat tudtak felmutatni, amely alapján valóban megérik pénzüket.

A Navigon 8410-es típus erősségei közé sorolták azt a tulajdonságát, hogy alagutakban, továbbá az utak állapotát illetően is kitűnő információkat tud szolgáltatni, ,míg a Medion gyártmánynál a programozható gyorsmenü teszi leginkább felhasználóbaráttá a készüléket.

A teszt során gyengébb minősítést kaptak azok a készülékek, amelyek nem rendelkeztek Traffic Message Channel (TMC) technológiával, vagyis forgalmi adatok jelzésére nem képesek. Külön figyelembe vették azt is az ADAC tesztelői, hogy a navigációs eszköz hogyan helyezhető el az autóban, vagyis mennyire zavarja a vezetőt a kilátásban, forgalomra koncentrálásban. Szintén zavaró lehet, ha a készülék antennája visszatükröződik a szélvédőben, ezért a legjobb, ha fekete az antenna, vagy be van építve a készülékbe.

Nem tanácsos a mobil navigációs eszközöket túl közel helyezni a kormányhoz, hiszen egy váratlan mozdulattal könnyen leverhetjük, de igaz ez a sebességváltóra, és a légzsákra is, amely ha esetleg kinyílik, szintén tönkreteheti a készüléket.

Ha tapadókoronggal rögzíthető a készülék, ügyelni kell rá, hogy nagyobb hőmérséklet ingadozáskor gyengébben tapad, így menet közben akár le is eshet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vásárlás előtt érdemes végiggondolni, hogy mire szeretnénk használni a készüléket, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy Európában, vagy egy vidéki kistelepülésen használjuk, hiszen ettől függ, hogy milyen szoftverrel legyen felszerelve a masina, meddig bírja az akkumulátora, milyen extra funkciókra van még szükség, és nem utolsó sorban, hogy milyen mélyen kell majd a pénztárcánkba nyúlni.

A térképszoftver megvásárlása előtt mindig kérdezzünk rá a térképlefedettségre! A legjobb lefedettségi arányok 90% felettiek, míg a 40% körüliek mindössze a főutakat, és a nagyobb települések utca szintű térképeit tartalmazzák. A külföldi országok esetén is nagy eltérések lehetnek.

Nagyon fontos ezen kívül a kijelző mérete és felbontása, valamint az akkumulátor élettartama is.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?