Fokozni kívánja ellenőrzési tevékenységét az adóhatóság, ezért a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságnál elrendelték, hogy a revizorok éjszakai és hétvégi ellenőrzéseket is végezzenek.
Az APEH álláspontja szerint "a számlaadási kötelezettség megsértésének előfordulása nagyban függ az operatív ellenőrök munkabeosztásától", ezért szükséges a revizorok munkaidőn túli, hétvégi és éjjeli bevetése is - írja a Magyar Hírlap.
A lap információi szerint az adóhivatal Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrző vizsgálatok során az országos átlagnál jelentősen kisebb arányú hiányosságokat tárt fel a cégeknél, többek közt ennek az okát is meg kell vizsgálni a szervezeten belül.
Ezenkívül az APEH keresi a lehetőségeket az ellenőrök eredményességre való motiválásának is, aminek nem tesz jót, hogy az amúgy sem kiugró fizetésekkel rendelkező revizorok az idén nem kapják meg a 13. havi fizetésüket. A kérdéssel kapcsolatban Szikora János APEH-elnök november elején az InfoRádió Aréna című műsorában úgy nyilatkozott, hogy az APEH és a VPOP ígéretet kapott a Pénzügyminisztériumtól az idén elmaradó fizetések kiutalására, ám erre költségvetési okokból csak jövő év januárjában kerülhet sor.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







