12 °C Budapest

Figyelem! Nagyot újított az APEH

2009. november 9. 15:32

November 10-étől már az APEH Központi Ügyfélszolgálatain is regisztrálhatnak az adózók az Ügyfélkapu rendszerébe, mivel jogszabályváltozásból eredően az Okmányirodák mellett erre mostantól az APEH-nak is van jogosultsága.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal stratégiai célkitűzéseinek középpontjában az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítése áll. Ennek keretében az a célunk, hogy az adózók számára minél több (az adózáshoz kapcsolódó) az adókötelezettség teljesítését könnyítő szolgáltatást nyújtsunk. Az Ügyfélkapus regisztráció megvalósításának "kiterjesztése" ezt szolgálja.

Az elektronikus úton történő adóbevalláshoz ugyanis nélkülözhetetlen az adózó részéről az Ügyfélkapus azonosító és jelszó megléte. Az Ügyfélkapus regisztrációra eddig csak az Okmányirodákban kerülhetett sor. A kormányzati elektronikus szolgáltatásokról szóló jogszabály változásából eredően az állami adóhatóság is jogosult lett az első ügyfélkapus azonosító kiadására, így az adózónak a jövőben csak egy helyre, az APEH központi ügyfélszolgálatára kell elmennie, ha az elektronikus adóbevallás teljesítéséhez szükséges feltételeket akarja megteremteni - áll az adóhivatal sajtóközleményében.

Azok számára, akik még nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáféréssel, az igénylés díjmentes és akár már a regisztráció napján használhatják az elektronikus ügyintézés szolgáltatásait.

Ügyfélkapu igénylésére az APEH központi ügyfélszolgálatain van lehetőség, a megyeszékhelyeken, valamint Budapesten az alábbi helyszíneken:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

1096, Budapest, Vaskapu u. 33-35.
1139, Budapest, Petneházy u. 6-8.
1144, Budapest, Gvadányi u. 69.
1132, Budapest, Kresz Géza u. 15.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem