15 °C Budapest

Életveszélyes női sofőrök: a sminkelés a legdurvább

2009. október 2. 10:32

A nők sokszor dicsekednek azzal, hogy egyszerre több dolgot is tudnak csinálni, többmindenre is képesek figyelni egy adott pillanatban. A legfrissebb statisztikák azonban mást mutatnak.

A nagyvárosi reggeleken mindennapos látvány az a női autóvezető, aki a csordogáló forgalomban, vagy a dugóban állva vezetés közben sminkeli, rúzsozza magát, reszeli a körmeit, vagy épp festi a szemét. A nők ötöde bevallottan végez ilyen tevékenységet vezetés közben.

 

Fotó: dailymail.co.uk

Egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérésből kiderül: évente 450 ezer balesetet okoznak így a női sofőrök. A legveszélyeztetettebbek a 17 és 21 év közötti női vezetők, akik a leggyakrabban sminkelik magukat az autóban. Szakértők szerint ugyanilyen veszélyes az is, ha eszünk vagy iszunk, ha telefonálunk, vagy ha a térképet nézzük a volánnál. A vezetés ugyanis teljes koncentrációt igényel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A brit statisztikai adatok szerint az 56 évnél idősebbek nők azok, akik a legbiztonságosabban vezetnek. Ebben pedig közrejátszik az is, hogy az idősebb hölgyek kevesebbet foglalkoznak külsejükkel -legalábbis vezetés közben.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem