Az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére több főkapitányságnak is csoportos létszámleépítésről kell döntenie -írja a MaGyar Nemzet. Bencze József országos rendőr-főkapitány szeptember 18-án hagyta jóvá a leépítésekről szóló előterjesztést.
Az intézkedés indoka, hogy a határőrség és a rendőrség két évvel ezelőtti integrációja után egyes szerveknél, a szakszervezetekkel való megállapodás alapján, jóval több embert foglalkoztattak, mint amennyit a rendőrségi állománytábla megenged.
A lap információi szerint csak a Győr-Moson-Sopron megyei kapitányságról 100 főt küldenek el.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







