7 °C Budapest

Gyomorforgató Tesco-hűtő: megdöbbentő képek

2009. augusztus 10. 10:32

Elképesztő fotók láttak napvilágot a közelmúltban: a képek egy angliai Tesco-áruházban készültek, és az egyik hűtőpult szerepel rajtuk. A mirelit termékek tárolásában gyakorlatilag az összes lehetséges hibát elkövették.


Len Wollaston gyanútlanul tért be a Leytonstone-i Tescoba. Az évekig a brit népegészségügyi hatóságnál dolgozó férfi mégis elképedt azon, amit az áruházban talált.


A Tesco hűtőpultjai ugyanis minősíthetetlenül néztek ki. A báránycombok között üvegdarabokat talált, más hústermékek között fagyott zsírt, vért és faggyúcafatokat látott.

 


A helyzet a gyorsfagyasztott zöldségeknél sem volt jobb: a takarításnak egyszerűen nyoma sem látszott. A szakértő szerint a minősíthetetlen tárolási körülmények kiváló táptalajt biztosítanak olyan veszélyes baktériumoknak, mint a szalmonella vagy az E-Coli.

 


Wollaston úr természetesen azonnal jelezte a problémát az áruház vezetésének, azonban 3 hét múlva hasonló állapotokat talált a mirelit részlegen. Ekkor levélben fordult az áruházlánc ügyfélszolgálatához, így sikerült rábírnia a Tesco-t, hogy megszüntessék a problémát.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A vállalat szóvivője szerint félreértés történt: nem vérmaradványok voltak a hűtőpultban, hanem cékladarabok. Az egykori köjálos azonban meg van győződve arról, hogy nem cékla volt az, amit látott.

 

Fotók: guardian-series.co.uk

 

További érdekes hírek címlapunkon!

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem