Egy 79 éves nyugdíjas lelte halálát egy dél-walesi Tesco parkolójában történt autóbalesetben.
Az eset péntek délelőtt történt: a 79 éves hölgy összeütközött egy másik autóval az áruház parkolójában. A nyugdíjas asszony egy Ford Fiesta-t vezetett, míg a baleset másik résztvevője egy szürke színű Ford Mondeo volt.
A kiérkező mentők kórházba szállították a nőt, de az ütközés olyan súlyos volt, hogy az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A rendőrség keresi a baleset szemtanúit.
Az eset kapcsán ismét felvetődik az áruházi parkolók biztonságosabbá tételének kérdése. Valószínűsíthető ugyanis, hogy a baleset résztvevői nem megfelelően választották meg autójuk sebességét, könnyen lehet, hogy túl gyorsan hajtottak. Pedig a KRESZ ugyanúgy érvényes parkolókra és közutakra egyaránt, ezt azonban sok sofőr nem veszi figyelembe.
Néhány hete szintén egy Tesco-áruháznál történt hasonló eset. Akkor egy férfi autójával a kirakaton keresztül behajtott a boltba, megsebesítve több embert -köztük egy terhes nőt. Sokkoló képek: a Tescoban gázolta el a terhes nőt a részeg sofőr
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







