Érdekképviseletet alakítottak a Provident Zrt. dolgozói- mondta Mali Zoltán. A pénzintézetet többször támadó polgármester szerint a magas kamatokkal dolgozó cég hitelei kilátástalan helyzetbe sodorják a kölcsönt igénybe vevő, elszegényedett családokat.
A Hitelintézeti Gyorskölcsönzési és Önkormányzati Dolgozók Szabad Szakszervezete nevű szervezet Drávapiskiben alakult, az alapítók közül tizenketten a Provident dél-dunántúli alkalmazottai, hárman a drávapiski önkormányzatéi. Utóbbiak egyike a település polgármestere, Mali Zoltán, akit megválasztottak a szakszervezet elnökének. A Provident tíz Fejér megyei alkalmazottja is csatlakozott.
Mali Zoltán azt reméli, hogy így belelátása lesz a Provident hitelkihelyezési gyakorlatába, ugyanakkor tenni is akar a Providentnél dolgozókért. Szerinte a cég képviselőinek fizetése túlzottan jutalékfüggő, így azok gyakran visszafizethetetlen hitelekre veszik rá a megszorult ügyfeleket. Szeretné elérni, hogy a cég az alacsony alapilletménnyel ne presszionálja képviselőit ésszerűtlen hitelkihelyezésekre.
Mikola Gergely, a Provident szóvivője közölte: hivatalosan nem értesültek a szakszervezet megalakulásáról, üzleti titokra hivatkozva nem kívánt beszélni az alkalmazottak bérezéséről. Tagadta viszont, hogy a képviselőket a jutalékkal az ésszerűtlen hitelkihelyezésre presszionálnák.
Mint arról korábban beszámoltunk, a dolgozók már belülről is támadják a céget. A Provident Zrt. egyik alkalmazottja pert indít munkáltatója ellen a, mert szerinte a területi képviselőknek a menedzsment nyomására kellett kockázatos hiteleket kihelyezniük:
Beismerés: a Provident osztályvezetője szerint is kockázatosak a hitelek
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








