A Provident Zrt. egyik alkalmazottja pert indít munkáltatója ellen a, mert szerinte a területi képviselőknek a menedzsment nyomására kellett kockázatos hiteleket kihelyezniük. Összeállt a Provident elleni első pertársaság is: kétszázan fordulnak a bírósághoz a szerződésük érvénytelenítéséért.
Már belülről is bírálják a Provident Zrt. menedzsmentjét: a cég egyik alkalmazottja hamarosan munkaügyi pert indít a munkáltatója ellen. A csoportvezető -aki az alá tartozó területi képviselőkön keresztül több mint ezer ügyféllel áll kapcsolatban- azt állítja: a menedzsment nyomására, a vezetők tudtával olyan kuncsaftok számára is nyújtottak kölcsönöket, akiknek az életkörülményei, jövedelmi viszonyai eleve lehetetlenné tették, hogy a tartozásaikat törleszthessék.
A csoportvezető szerint az elmúlt időszakban a fizetési morál romlása miatt a képviselők által hetente begyűjtött törlesztőrészletek mértéke jelentősen csökkent, és félő, hogy a várható veszteségeket a cégvezetés az alkalmazottak nyakába kívánja varrni.
Mikola Gergely, a Provident Zrt. szóvivője határozottan cáfolta, hogy a társaság vezetői a szerződéskötések számának növelése érdekében nyomást gyakoroltak volna az alkalmazottakra. Ezt szerinte az is bizonyítja, hogy a munkatársaikat nem a hitelkihelyezések, hanem a pénzbegyűjtés alapján premizálják, így elemi érdekük, hogy csak olyan ügyfeleknek hitelezzenek, akik vissza is tudják fizetni a kölcsönt.
Az úgynevezett Antiprovident Akciócsoport - amelyet a céggel szemben fellépő magánszemélyek hoztak létre - a közelmúltban koncentrált támadást indított a Provident ellen. Mali Zoltán, a baranyai Drávapiski polgármestere, az Antiprovident egyik képviselője elmondta: Békés megyében összeállt az a több mint kétszáz fős pertársaság, amely hamarosan polgári pert indít a Provident ellen, hogy a bíróságtól - feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva - az élő szerződések felbontását kérje.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal