Iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanújával újabb nyomozást indított a rendőrség, a Traubisoda üdítőital folytatódó hamisístása miatt - írja a Magyar Nemzet.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre ismeretlen tettes ellen folytat eljárást, mivel decemberben bejelentést kaptak, hogy egy pékségben továbbra is kapható Traubi néven egy olyan üdítő, melyet nem a védjegy jogos használója, a debreceni Ráthonyi Kft., hanem a Salamon Berkowitzhoz köthető Tra-Üdi Zrt. gyárt.
Tavaly ősszel már vádemeléssel zárult az ügy Berkowitzék ellen áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt.
2005-2007 között Berkowitzék több mint 3,5 millió Traubi-hamisítványt állítottak elő, melyek címkéje és a palackok megjelenése sértette a Traubi védjegyeit. Ezzel mintegy 8 millió forintos kárt okoztak a védjegy tulajdonosának, az osztrák Warimpex AG-nek, és annak felhasználójának, a Ráthonyi Kft.-nek.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







