13 °C Budapest

Újabb áldozatokat szed a válság - 165 ezer állás veszélyben

Pénzcentrum
2008. október 15. 11:00

Damoklész kardjaként lebeg a bizonytalanság a New Yorkban élők felett, mivel legalább 165 ezer állás fog megszűnni a válság következményeként várhatóan az elkövetkező időszakban. A pénzügyi terület ezen a területen sem marad "szárazon", itt 35 ezer munkahely van veszélyben.

William Thompson számvevő legújabb becslését a Bloomberg tette közzé, az előrejelzés 80 ezres emelkedést jelent a legutóbbi, júliusban közzétett elemzéshez képest. Thompson egyébként már ekkor is 25 ezer pénzügyi állás megszüntetését jósolta. A magasabb becslés mögött egyértelműen az áll, hogy a gazdasági problémák tovagyűrűznek minden iparágban, s így az ország lassanként recesszióba süllyed.

A Wall Street egyedül New York adóbevételeinek 9 százalékát adta 2007-ben, ez most bizonyosan visszaesik, hiszen a globális válság nyomán legalább 600 milliárd dollárnyi veszteség leírására kényszerülnek a megmentett cégek. New York polgármestere, Michael Bloomberg is úgy nyilatkozott, hogy a Wall Street cégei közül soknak olyan nagy lesz a vesztesége, hogy évekig nem tud még adót befizetni.

Hivatalos számítások szerint a következő évben a hiány akár az 5,4 milliárd dollárt (996 milliárd forintot) is elérheti, így sürgősen a kiadások csökkentését kell elrendelni. Nem csupán az állások megszűnése okozhat fejfájást New York államának, hanem a kisebb prémiumok is, előrejelzések szerint a jutalmak 43 százalékot csökkenhetnek.

Az értékpapírpiaci állások az államon belüli összes munkahely 2,3 százalékát adják, bérekben pedig 13,6 százalékos az arányuk. A városban előbbi 5, utóbbi 23 százalékos. Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed közgazdászai is elismerik, hogy a magas fizetéssel járó pénzügyi állások multiplikátor-hatást váltanak ki. Egy megszűnt pénzügyi pozíció másik hármat sodorhat magával egyedül New York államban.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?