Trükkös átverés: ilyet csak profik találnak ki

Pénzcentrum
2013. augusztus 27. 16:49

Újabb és újabb trükköket találnak ki a csalók, hogy megkárosítsák a jóhiszeműen segítőket. A legutóbbi ötlet Borsodból származik.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozást folytat üzletszerűen elkövetett csalás vétségének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló információk szerint dr. N. Attila 39 éves miskolci lakos 2012. év elejétől az ország több településén is különböző összegeket csalt ki emberektől, olyan indokkal, hogy kizárta magát a lakásából és a lakatost akarja kifizetni. Minden alkalommal ígéretet tett, hogy a kölcsön kért pénzt visszafizeti, de ezt sosem tette meg.

A Rendőrség azt kéri, hogy akit dr. N. Attila hasonló módszerrel megkárosított jelentkezzen a Miskolci Rendőrkapitányságon személyesen, vagy a 06-46/514-511620-39-es telefonszámon, illetve az ingyenes 112 segélyhívón.

Kreatív lopás, megtévesztés

Szinte naponta hallani arról, hogyan fosztottak ki lakásokat trükkös tolvajok. Főként az idősebbek az áldozatok, mivel jószívűek, hiszékenyek, gyakran egyedül élnek. A tolvajok éppen ezt használják ki, és különböző szolgáltatók, intézmények embereinek kiadva magukat pénzt, értéktárgyakat lopnak el tőlük. Bár az "adjon egy pohár vizet" és ehhez hasonló mondatokkal szemben már sokan "védettek", a csalók újabb és újabb módszereket találnak ki, hogy pénzhez jussanak.

A bűnözők manapság már nem is mennek házhoz: inkább az utcán, parkolókban vagy telefonon keresztül intézik a dolgokat. Egy utazási iroda vezetője például arról számolt be, hogy ismeretlenek 40 ezer forintos nílusi úttal kecsegtették a családokat, többen be is fizették azt. Aztán kiderült, az oda és visszautat, illetve a szállást nekik kellett volna állniuk - ez több százezer forint. Persze, nem tudtak elutazni, a 40 ezer forint pedig elveszett.


Többen panaszkodnak a parkolókban felbukkanó árusokra, akik az utolsó darabokat kínálják fel "ingyen". Aztán, aki elfogadja, attól pénzt kérnek. Ha nem fizeti ki az illető, kiabálni kezdenek, hogy ellopták tőlük a terméket, így a végén az áldozat lesz a gyanúsított. Autóval sem érdemes megállni, ha idegenek mutogatnak, hogy "lapos a hátsó kerék". Ha mégis, semmiképp se az ő segítségükkel akarjuk ellenőrizni, mert könnyen az autóban található értékek bánhatják.

A telefonos meghívások, termékbemutatók, amelyek ingyenes orvosi vizsgálatot, ajándékcsomagot, utazást, vagy akár számlákkal kapcsolatos előadást ígérnek, többnyire szintén furmányosak: a végén egy 200 ezer forintos "csodatakaróval" távozik a rászedett érdeklődő.

Az "unokázás" már a neten is terjed

Terjed az online unokázás, azaz a nyugdíjasokat támadják az online szélhámosok. A legújabb nemzetközi trend szerint a bűnözők a Facebook segítségével próbálnak pénzt kihúzni - a közösségi oldalt egyre gyakrabban használó - gyanútlan idősektől.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A bűnözők a Facebook segítségével megpróbálják kideríteni a nagyszülők és az unokák tartózkodási helyeit az elérhető információkból, majd kihasználva ezt, pénzt húznak ki az aggódó nagypapák és nagymamák zsebéből.

Egyik tipikus példája a rászedésnek, amikor a csalók felveszik a kapcsolatot a nagyszülőkkel és közlik velük, hogy a szeretett unokájuk valamiféle bajba került, és természetesen csak némi pénzbeli dotáció segíthetne, hogy kikeveredjen ebből, mondjuk egy súlyos adósságból vagy a rácsok mögül.

A csalók gyakran a tengerentúlról intézik kártékony üzleteiket, így próbálva meg elérni, hogy lenyomozhatatlanok legyenek és elkerülhessék a felelősségre vonást.

Természetesen a családok tehetnek pár hasznos dolgot, hogy megelőzzék az ilyen átveréseket. Például érdemes családon belül megállapodni egy titkos jelszóról, amelyet kifejezetten csak bajba kerülés esetében használnának, és ezt nyilván nem tanácsos megosztani a Facebookon. Továbbá, ha valaki olyan hívást kap, amelyben azt közlik, hogy valamely családtagja bajba jutott, tegyen fel a hívónak célzott kérdéseket a szóban forgó személyre, hogy megállapítsa, valóban az igazat mondja-e.

Főként az időseket célozzák meg azok az ismeretlen elkövetők, akik telefonon, bajba jutott unokának, vagy az ő ismerősének kiadva magukat csaltak ki esetenként több százezer forintot a segíteni akaró nagyszülőtől.

A történet nagyon egyszerű. Az ismeretlen telefonáló, aki magát unokának adta ki, legtöbbször balesetre hivatkozva fordult anyagi segítségért alkalmi nagyanyjához, akinek csak az volt a dolga, hogy a gondosan beborítékolt pénzt egy hozzá küldött taxival küldje el bajba jutott unokájának.

Több esetben a felhívottak saját, vagy a taxis ébersége miatt nem küldték el a kért összeget. Volt, aki gyanút fogva egyeztetett családtagjával a történet hitelességét illetően, s volt akinek eredendően nem volt unokája. Olyan eset is előfordult, mikor a taxi sofőrje visszavitte a beborítékolt bankókat az idős asszonynak, mondván, hogy a rossz arcú férfi nem lehet az unokája. Csupán a fuvardíjat fizettette meg a becsapottal. Olyan sofőr is akadt, aki miután megtudta, hogy pénzt kell szállítania, egyszerűen nem válltata a fuvart.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom