Az utasbiztosítás megkötésének egyik legegyszerűbb módja az SMS-küldés, amit az idén először mindhárom hazai mobilszolgáltatónál meg lehet tenni. A biztosítás mellé jár az úgynevezett assistance extra szolgáltatás, amely az utas anyanyelvén elérhető segélyhívó szám.
Az UNION Biztosító és a Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) dolgozták ki a három telekommunikációs céggel együttműködve az SMS-ben köthető utasbiztosítási szolgáltatásokat.Az SMS-es forma népszerűsége egyszerűségéből fakad: az utasnak csupán az alapadatokat - név, születési év, illetve utazás kezdete és vége - kell SMS-ben elküldenie, majd a megerősítő üzenet jóváhagyása után a szolgáltató megküldi neki az igényelt biztosítás kötvényszámát és a baj esetén hívható asszisztencia segélyhívó számát. Az utasbiztosítás mobiltelefon segítségével akár közvetlenül az utazás előtt is igénybe vehető.
A fizetéssel sem kell külön bajlódni, mivel a biztosítási díj a következő havi mobiltelefon-számlán jelenik meg, hasonlóan például a mobil parkolás költségeihez. A megoldás további előnye az assistance szolgáltatás, hiszen ha probléma adódna, azonnali segítségként, az utas anyanyelvén vehető igénybe. Az assistance orvost küldhet, tolmácsol, ha szükséges, a megfelelő egészségügyi intézményhez irányít, hiszen a szolgáltatást nyújtó nemzetközi hálózatoknak minden országban rendelkeznek helyismerettel.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







