Aggasztó: már ezen is spórol több tízezer magyar

Pénzcentrum
2014. február 13. 12:06

A szélsőséges időjárás okozta gyakori káresemények ellenére 2010 óta 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma. 2013 végén 2,98 millió egyéni lakásbiztosítási szerződést kezeltek a társaságok - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb adataiból.

A szaporodó földrengés-, vihar- vagy árvízkárok fényében különösen rossz irányba mutató tendencia, hogy 2010 óta mintegy 93 ezerrel csökkent az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma, s a kevesebb egyéni biztosítást csak részben pótolhatták a megkötött társasház-biztosítások. 2010-ben a kiemelkedően sok vihar, illetve árvíz következtében még nőtt az állomány, azóta viszont évről évre folyamatosan csökken, miközben a lakásbiztosítások díjszintje gyakorlatilag nem emelkedett.

A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot. Ez az összeg közel ezer forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, vagyis a biztosítók a 2012-es, 5,7 százalékos inflációt sem érvényesítették a díjakban. Mindezek alapján különösen aggasztó folyamat a szerződésszám folyamatos zsugorodása, ami fizetőképességi problémákkal, a lakossági pénzügyi helyzetének romlásával magyarázható.

"A pénzügyi válság szemmel láthatóan elérte a lakásbiztosítási szektort is, a lakosság egy része a biztosításon is kénytelen spórolni" - vélekedik Balla Tamás, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke. "Holott a jelenlegi díjszintek európai viszonylatban is alacsonynak számítanak, ráadásul a magyarországi piacon az elemi károk elleni védelem alapfedezetnek számít, azaz része minden szerződésnek. Már havi 1-2 ezer forintos díjért elérhető, így mindenki találhat számára kedvező ár-érték arányú biztosítást" - tette hozzá az elnök.

A MABISZ legfrissebb adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele - a társasház biztosításokból származó bevételekkel együtt - 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió darab volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom