5 °C Budapest

66,5 ezer forintos jóváírást is kaphatsz idén a háziorvostól

2016. július 7. 11:00

Hatalmas gondot jelent a cukorbetegség szerte a világon; a statisztikák szerint évente 1,5 millió emberrel végez a diabétesz. Az aggasztó statisztikákat figyelembe véve mindenképp jó hír, hogy Magyarországon is kiemelt figyelmet fordítanak a probléma orvoslására. A prevenció mellett ilyen például az is, hogy adótörvényünk is méltányolja a cukorbetegséggel élők nehéz élethelyzetét.

A legfrissebb felmérések szerint a cukorbetegség fékevesztett előretörésével kell szembenéznie a világ lakosságának; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint ugyanis már jelenleg is

minden 11. embert érint a betegség.

A WHO jelentése szerint 1980 és 2014 között 108 millióról 422 millióra nőtt a diabétesszel élők száma a világban. A szervezet összevonva vizsgálta az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség előfordulásának gyakoriságát, de az eredményekből kitűnik, hogy a növekedésért döntően a nem megfelelő életmóddal összefüggő 2-es típusú cukorbetegség a felelős.

A helyzet olyannyira súlyos, hogy a statisztikák alapján a cukorbetegség a nyolcadik leggyakoribb halálok a világon, évente 1,5 millió emberrel végez. További 2,2 millió haláleset pedig a magas vércukorszinttel van összefüggésben. Mint azt a magyar háziorvosok is rendre hangsúlyozzák, a magas vércukorszint növeli a szívroham, az agyi érkatasztrófa, a veseelégtelenség, a vakság, a végtagamputáció és a szülési komplikációk kockázatát.

66,5 ezer forintot kaphatnak a cukorbetegek

A szomorú statisztikákat figyelembe véve mindenképp jó hír, hogy Magyarországon is kiemelt figyelmet fordítanak a probléma orvoslására. A prevenció mellett ilyen például az is, hogy adótörvényünk is méltányolja a cukorbetegséggel élők nehéz élethelyzetét.

Szakorvosi igazolással több tízezer forintnyi adóvisszatérítés és magasabb bérbesorolás is jár a cukorbetegeknek, legyen akármilyen mértékű és besorolású is betegségük. A kedvezmény mértéke:

Az adókedvezmény mértéke a mindenkori minimálbér 5 százaléka havonta.

Az alábbi juttatásban részesülhetnek a cukorbetegek 2016-ban:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • 2016-ban évi 66 500 forint adóvisszatérítés (havi 5 550 forint) jár érvényes szakorvosi igazolás esetén.

Habár a Pénzcentrum információi szerint sokan nem hallottak erről a lehetőségről, azt azonban fontos leszögezni, hogy a fentebb említett juttatási formákat rendelet mondja ki, így az érvényes szakorvosi igazolással ezekért folyamodó cukorbeteg emberektől nem tagadhatják meg sem a háziorvosok, sem a cégek.

Sőt, a kedvezményt, az elévülési időn belül akár utólag is igénybe lehet venni.

Na persze adójóváírás lévén csak azok a magánszemélyek vehetik a juttatásokat igénybe, akiknek van összevonandó jövedelmük, tehát van olyan jövedelmük, ami adózik. Így a nyugdíjasok vagy például a GYES-en lévő kismamák, akiknek nincs más bevételük, nem vehetik igénybe ezt a kedvezmény.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem