Akár az adóbevallást, tízezrek hagyták az utolsó napra a kgfb-váltást

2010. november 30. 08:32

A Netrisk.hu biztosítási portálon rekordszámban, 350 ezren váltottak kötelező biztosítást ma reggelig, a kampány végéig pedig még több tízezer további szerződéskötés várható. Aki az interneten köti újra kötelezőjét, az a mai napon (kedden) még teljeskörű ügyintézésre számíthat,  Aki lekési ezt a határidőt, szerdán még felmondhatja biztosítását, így december végéig lesz ideje kiválasztani az újat.

Kedd reggelig 350 ezren váltottak kötelezőt a biztosítási portálon, ami már most új forgalmi rekord. Tavaly, december végéig összesen valamivel kevesebb, mint 320 ezer autós szerződött újra rajtuk keresztül. Aki váltani szeretne, meglévő kötelező biztosítását december elsején, szerdán éjfélig mondhatja fel, az új szerződés kiválasztására és megkötésére pedig ezt követően december végéig lesz idő. Aki interneten intézi az átszerződést, ma, kedden még teljeskörű ügyintézésre számíthat. A portál az utolsó napon is több tízezer szerződéskötésre számít.

Egyelőre nem tudni, országszerte hányan mondták, illetve mondják még fel kötelező biztosításukat, és kötik újra szerződésüket. Az ugyanakkor bizonyos, hogy az idei kampánnyal csak az átszerződő autósok járnak jól, míg a biztosítók a drasztikus, csaknem 40%-os díjcsökkenés miatt jelentős bevételtől esnek el jövőre.

A portál statisztikája szerint a legtöbb új ügyfelet a K&H szerzi, minden negyedik autós ezt a biztosítót választotta. Az Allianz a második, 20% feletti részesedéssel. Az Astra Biztosító, bár a legolcsóbbnak bizonyult, árelőnyét csak korlátozottan használhatta ki - csak minden tizedik autós kötötte meg itt új kötelezőjét. Ahogy tehát tavaly, az autósok az idén sem csak az árra figyeltek: az ismertebb társaságokat sokan akkor is előnyben részesítik a kevésbé ismert, vagy rosszabb hírű társaságokkal szemben, ha ezért pár ezer forinttal magasabb kötelező biztosítási díjat kell fizetniük.

A biztosításközvetítésben egyelőre csak sejthető, hogy folytatódott az internet előretörése. A napokban megjelent Biztosítási Almanach összesítése szerint 2009-ben a Netrisk.hu lett Magyarország legnagyobb biztosítási alkusza mind az árbevétel, mind az ügyfélszám alapján. A társaság kilenc helyet ugrott előre az egy évvel korábbi rangsorhoz képest. A Netrisk így ma már nem csak az internetes biztosításközvetítés, de a teljes alkuszi piac legnagyobb szereplője.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
MEDIA1  |  2024. május 9. 17:00
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm