Az amerikai törvényhozók egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, amely az FDA szigorúbb szabályozásával korlátozná a bébiételekben található mérgező nehézfémeket.
A Pénzcentrumon számtalan kisebb-nagyobb anyag jelent meg ezen a héten is, ha lemaradtál volna valamelyikről, most szerencséd van, mert összegyűjtöttük neked a legolvasottab, legérdekesebb híreinket a múlt hétről.
A héten a legtöbben a 35 ezres órabér: ez most a legmenőbb szakma Magyarországon című cikkünket olvasták, amelyből kiderül, a coachok száma az utóbbi években látványos növekedésnek indult, nem csak külföldön, Magyarországon is. Nem csoda, egy év alatt meg lehet szerezni a szükséges képzést, igaz, nem olcsó mulatság, viszont igazán csábítóak az óradíjak.
Sokan olvasták a Vadonatúj autót vehetsz most ingyenhitelből: ilyen is ritkán van Magyarországon című anyagot is, amelyben arról írtunk, számos autómárka indította új modellel a 2018-as évet, melyeket már Magyarországon is megvásárolhatunk. Ezek közül néztünk meg néhányat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyibe kerülnek ezek az autók, illetve milyen finanszírozási lehetőségek közül választhatunk abban az esetben, ha nem tudjuk zsebből kifizeti a vételárat.
Ha lakásfelújítást tervezel, és lemaradtál volna róla, érdemes megnézned ezt a cikket is. Ugyanis szakszerű energetikai korszerűsítéssel, aminek amúgy épp most indul a szezonja, akár 60-80 százalékkal is csökkenthetjük a rezsit, vagyis megéri rászánni a pénzt, akár hitelből is.
A héten megjelent a Farkas Gergellyel, a GLS Hungary Kft. ügyvezetőjével készült interúnk is, amiben a folyamatosan érzékelhető munkaerőhiányról, a GLS-nél is tapasztalható toborzási nehézségekről, a cégnél történt bérfejlesztésekről, a gépkocsivezetők lehetőségeiről, illetve az Amazon előrenyomulásáról és a csomagszállítás jövőjéről is beszélt.
Arról is írtunk, hogy továbbra is munkaerőgondokkal küzdenek a hazai büntetés-végrehajtási intézmények, hiány van többek között körletfelügyelőkből, ápolókból, és pártfogó felügyelőkből is. Utánajártunk, mennyit lehet ma börtönőrként keresni Magyarországon.
Ha Mol Limót használsz, téged is érdekelhet ez a sztori. Év elején indult el a magyar olajvállalat közösségi autómegosztó szolgáltatása, és a flotta egyharmadrészben elektromos, kétharmad részben pedig benzines Volkswagen up! gépjárművekből áll. A két típusú modell között azonban nem a motor üzemanyaga az egyetlen különbség, a benzinesekben nem található légkondicionáló, ezeket fogja most lecserélni az olajtársaság új, légkondis modellekre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Írtunk a közelgő nyugdíjkatasztrófáról is, hiszen Európában nem csak a várható élettartam tekintetében vannak jelentős eltérések az egyes országok között, hanem abban is, hogy ezen adatok alapján várhatóan hány évig élvezhetik az emberek a nyugdíjas éveiket. Ha kíváncsi vagy, hogy alakul a születéskor várható élettartam és a nyugdíjkorhatár a különböző országokban, katt ide.
Megjelent egy cikk arról is, hogy Magyarországon évek óta tartó folyamat, hogy tempósan hagyják el a fiatalok az országot. Mivel Magyarország EU-tag, ezért a közösségen belül ott élhetsz, ahol csak akarsz, mindemellett vannak, akik a fogadó ország állampolgárságát is felveszik. Azt már korábban megmutattuk, hogy mi kell ahhoz, hogy német, svéd vagy brit állampolgár legyél, most pedig az ír, az olasz és az osztrák útlevél megszerzéséhez nyújtunk segítséget.
Hiába van április vége, az időjárás olyan, mintha javában tombolna a nyár. Épp ezért megnéztük azt is, milyen belépőárakra kell készülni idén a pesti strandokon.
Írtunk arról is, hogy noha már minden iskolába megtörtént a beiratkozás, sok intézményben még mindig nincs elég tanár a következő tanévkezdéshez. Több mint 700 embert keresnek az állami iskolákba országszerte, de az alapítványi és egyházi iskolák is munkaerőhiánnyal küzdenek.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kínai közreműködéssel éledne újra a magyar vasúti járműgyártás
- Gyászol a világ úszósportja
- Ukrajna újabb amerikai fegyvereket kap, hogy védekezhessen
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt