Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek,
A tisztán elektromos meghajtású autók állami támogatásának tavaly október végi bevezetése óta 437 támogatói okiratot adtak ki, a támogatások összege 775 millió forint - írta a Világgazdaság pénteken az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-től kapott adatok alapján.
A jelentkezők mintegy 60 százaléka gazdasági társaság, 30-35 százalék magánszemély, a fennmaradó 5-10 százalékot az egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok és költségvetési szervek teszik ki.
A lap összeállításában megszólaló importőrök és kereskedők elismerik a vásárláshoz nyújtott állami támogatás ösztönző hatását, de az ezzel kapcsolatos adminisztrációt bonyolultnak és hosszadalmasnak tartják. Kritikus pont, hogy az autónkénti 1,5 millió forintos állami támogatást egy ideig - akár két-három hónapig - a kereskedőnek kell megelőlegeznie, ami jelentős teher.
A Világgazdaság megjegyzi, hogy folyamatos az egyeztetés az állami szereplők és a cégek között, így akár erre is születhet valamilyen kedvezőbb megoldás.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál
- Berobban a nyár a Balatonnál, előkerülnek a fürdőruhák is
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában