20 °C Budapest

Kiderült, hova kerülnek az Astra-ügyfelek!

2015. szeptember 16. 18:30

A MABISZ fogadja a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket, és közreműködik a kárfelmérés folyamatában is.

A jövőben bekövetkező Astrás káresemények csökkentése érdekében az ügyfeleknek az Astra felajánlja a szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségét. A lakásbiztosítással és casco-val rendelkező ügyfelek már akár most is köthetnek új szerződést más biztosítónál.

A Magyar Biztosítók Szövetsége Elkülönített Szervezeti Egysége (MABISZ ESZE) a mai naptól fogadja a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító (Astra Biztosító) magyarországi ügyfelei által 2015. augusztus 17-ét követően okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket. A MABISZ e kárbejelentéseket fogadja, nyilvántartásba veszi, megszervezi és lebonyolítja a károsult gépjárművek szemléjét, bekéri a kár elbírálásának előkészítéséhez szükséges, indokolt iratokat.

Más a helyzet a nem kgfb-károk esetében. A kgfb-n kívüli egyéb károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket az érintett ügyfelek továbbra is a román felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalapnál (FGA) kezdeményezhetik. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepe honlapján magyar nyelven elérhetők az ezzel kapcsolatos kárbejelentési űrlapok (Román Garanciaalap káriratok magyarul), illetve a román felügyelet rövid ügyfél-tájékoztatója (Román Garanciaalap GYIK) is.

Az Astra Biztosító e hét hétfő óta kárigényeket már nem tud befogadni. Az Astra Fióktelep ügyfélszolgálata, illetve telefonközpontja változatlanul tájékoztatást nyújt az ügyfeleknek.

A jövőben bekövetkező Astrás káresemények csökkentése érdekében az Astra Biztosító a következő napokban valamennyi magyarországi ügyfelének tájékoztató levelet küld a biztosítás közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségéről. A postai küldemény az Astra Fióktelep által előzetesen aláírt megállapodást is tartalmazza, amely szerint a díjjal fedezett, még le nem járt évfordulójú biztosítási szerződés 2015. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel megszüntethető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha az Astra-biztosított ezzel egyetért, aláírva, levélben vagy a dokumentum beszkennelésével, elektronikus levél csatolmányaként mihamarabb juttassa azt vissza az Astra Fióktelephez, és így az ügyfelek már október 1-ével köthetnek kgfb szerződést másik biztosítónál Fontos, hogy a lakásbiztosítással és casco-val rendelkező ügyfelek - mint ahogyan korábban jeleztük - már akár most is köthetnek új szerződést más biztosítónál, amivel csökkenthetik saját kockázatukat.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm