A BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza
Öt forinttal drágul az üzemanyagok ára Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 407-408 forintos, a gázolajat pedig 417-418 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd.
Csütörtöktől bruttó 5 forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 390,6, a gázolajét pedig bruttó 397,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.
Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű változással (5 forintos benzin-, és gázolajár emelés) szembesülhetnek majd csütörtöktől az állomásokon. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 407-408 forintos, a gázolajat pedig 417-418 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd.
Az egy évvel ezelőtti szintekhez képest a benzin literjét 32 forinttal, a gázolajét 20 forinttal olcsóbban vásárolhatjuk meg, ami a benzin esetén 7,3 százalékos, a dízel esetén 4,6 százalékos csökkenésnek felel meg.
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai
- Négymilliós bírságot szabott ki a pártokra a választási bizottság
- Az év hátralévő részében 380-400 között mozoghat az euró-forint keresztárfolyam az elemző szerint
- Fájdalmas veszteség érte Ukrajnát