A K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedéves adatai szerint csökkent a tehernövekedésre számítók aránya.
Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy vecsési férfi ellen a Somogy Megyei Főügyészség - tudatta a vádhatóság szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a vádlott egy siófoki cég tulajdonosának szóbeli megbízása alapján a cég nevében cukor-nagykereskedelmi tevékenységet folytatott. Ő kutatta fel a szállítókat és a vevőket, intézte a költségszámlák beszerzését, a pénzkezelés is az ő kezében összpontosult, a könyveléshez és az adóbevalláshoz szükséges számlák, okiratok körét is ő határozta meg.
A vádlott a kft. nevében ismeretlen szállítóktól számla nélkül szerzett be cukrot, valamint étolajat, az árubeszerzés költségeit pedig egy fantomcég nevében kiállított fiktív számlákkal igazolta le. A kft. könyvelője a vádlott által kiállított és neki átadott 156 számlát felhasználva készíttette el a cég adóbevallását, melynek ezáltal az adófizetési kötelezettsége 125,5 millió forintot meghaladó összeggel csökkent 2009-ben.
A Somogy Megyei Főügyészség a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást kért a vádlottra.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







