29 °C Budapest

Nyolcszázmilliós áfacsalást leplezett le a NAV

MTI
2013. november 30. 16:04

Közel 800 millió forint kárt okozó körbeszámlázásos áfacsalást lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - jelentették be a szervezet sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes, a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának vezetője elmondta: az ipari olaj forgalmazásához köthető, "maffiaszerű" csalássorozat 20 céget érint, s a bűnszervezet négy vezetője, irányítója már előzetes letartóztatásban van.

Hozzátette, hogy az okozott kár biztosítására az adóhatóság mintegy 600 millió forint értékben zárolt egy termelőüzemet, továbbá bankszámlákat, 34 autót és 126 hektár nagyságú területtel ingatlanokat.

Az ezredes tájékoztatása szerint a körbeszámlázásos adócsalást nyolc hónapja adóellenőrök fedték fel, s jelzésük alapján indult nyomozás a 2011-ig visszanyúló ügyben, amelynek tisztázásába a NAV információtechnológiai csoportja is bekapcsolódott.

Az adó- és bűnügyi, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóság munkatársai 22 helyszínen tartottak egyszerre házkutatást, így egy mátészalkai, illetve több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és budapesti cég székhelyén, valamint cégvezetők lakásain. A nyomozók számítógépeket és 26 ezer oldalnyi iratot foglaltak le, míg a információtechnológiai csoport munkatársai több, mint 5 ezer terabyte adatot mentettek le.

Az ügyet felfedő revizoroknak a jelentős, évente 11-12 ezer tonna ipari olajat feldolgozó cég üzleti partnerei lettek gyanúsak. A partnercégek ugyanis szinte a semmiből tűntek fel, minden gazdasági tevékenységi előélet nélkül forgalmazták a finomított olajat, majd később, rejtélyes módon ukrán, vagy szerb tulajdonoshoz kerültek.

A céghálózathoz a nyomozás eddigi adatai szerint mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olaj forgalmazása köthető. Az áru szlovák és román gazdálkodóktól származott, és papíron - ahogy az igazgató fogalmazott - "szövevényes számlázási láncon futott keresztül". A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett általános forgalmi adót, sőt volt olyan, amelyik visszaigényelte az áfát a fiktív számlák révén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lengyel Tibor megemlítette, hogy az adatok több számlázási láncra utalnak, a csalók repceolajjal, gombokkal és drágakövekkel is üzleteltek.

Kazsuk Attila, a NAV szabolcsi adóigazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a felderítés a 2010. óta alkalmazott új ellenőrzési metódus eredménye. Az integrált szakterületek szoros együttműködésével ugyanis megfelelően tudják követni a számlázásokat, így valamennyi gyanús esetben felléphetnek.

Soltész József pénzügyőr ezredes, a regionális vám- és pénzügyőri szervezet képviselője hozzátette: a határon az árumozgást rögzítik, így figyelemmel kísérhető a termékek útja, amellyel megelőzhetik az adócsalásokat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?