11 °C Budapest

Újabb áfacsökkentés jöhet: örülhetnek a magyar háziasszonyok

2016. február 18. 06:24

Hatalmas gondokkal küzd a hazai zöldség-gyümölcs ágazat; a problémákat pedig leginkább áfacsökkentéssel lehetne orvosolni - vélik iparági szakértők. Az NGM lapunk megkeresésére pedig megerősítette, nem zárkóznak el az áfacsökkentés lehetősége elől. Kiszámoltuk, mit jelentene mindez a magyar háztartásoknak.

Szakértők szerint hatalmas gondokkal küzd a hazai zöldség-gyümölcs ágazat. Egyes becslések például arról szólnak, hogy átlagosan 40 százalék körüli a feketegazdaság aránya, ami mintegy 60-70 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésnek.

Ráadásul a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) álláspontja szerint a jelenlegi helyzet miatt egyértelműen veszélybe került a legálisan működő őstermelők, családi gazdaságok és termelői szerveződések működése; és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) is csak az import helyzetén javított. Éppen ezért a FruitVeb, a sertéshúsnál, illetve az újlakásoknál (igaz, ez utóbbinál csak ideiglenesen) alkalmazott árkorrekcióhoz hasonlóan

a zöldségek, gyümölcsök esetében is mihamarabbi áfacsökkentést szorgalmaz.

Az NGM szerint "minden" rendben van, de...

A Pénzcentrum megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM) elmondták, hogy bár egyáltalán nem látják megalapozottnak a zöldség-gyümölcs ágazatban a 40 százalékos feketegazdasági arányt, és az EKÁER rendszer szerintük tökéletesen alkalmas a gazdaság kifehérítésére, ennek ellenére nem zárkóznak el egy esetleges áfacsökkentés lehetősége elől.

A kormány a sertés tőkehús áfakulcs csökkentés hatását folyamatosan figyelemmel követi, egyúttal a költségvetési mozgástér, a gazdaság fehéredése és a piaci hatások figyelembevételével jelenleg is vizsgálja, hogy más területeken indokolt-e és milyen intézkedés

- reagált a Pénzcentrum megkeresésére az NGM.

Itt érdemes felidézni Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tavalyi nyilatkozatát is, amely szintén az ágazati áfacsökkentéseket vetítette előre. A tárcavezető szerint a sertésáfa csökkentése "későbbi döntések alapjául is szolgálhat", akár "a baromfi áfája vonatkozásában", akár más ágazatoknál is.

Persze nem szabad megfeledkezni Lázár János legutóbbi kijelentéséről sem. A miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis nemrég arról beszélt, hogy nem tartja reálisnak, hogy újabb élelmiszergazdasági áfamérséklési elképzelések most a kormányon belül támogatottságot kaphassanak.

Mi lesz a piacokon, ha jön az áfacsökkentés?

Ugyan nem teljesen egyértelmű a kormánykommunikáció, illetve az NGM is csak vizsgálja az áfacsökkentés lehetőségét, mi mégis eljátszottunk a gondolattal, milyen árakra is számíthatnánk egy ilyen lépést követően a piacokon. Nos, ha a kormány éppúgy 5 százalékra csökkentené a zöldségek, gyümölcsök áfatartalmát, mint tette azt korábban a sertéshúsnál, illetve az újlakásoknál is, az akár a fogyasztói árak 17,32 százalékos mérséklődését is jelenthetné.

Ahogy a fenti infografikán is látszik, az esetleges árcsökkenés már 1 kg zöldség-gyümölcs esetén is kézzelfogható, de éves viszonylatban a leginkább számottevő. Egy átlagos 4 fős magyar család ugyanis az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság legutóbbi adatai szerint évente hozzávetőlegesen 541,7 kiló zöldséget-gyümölcsöt fogyaszt. Ez a mennyiség jelenleg, 371 forint/kilós átlagárral számolva évente 200 955 forintot tesz ki. Amennyiben viszont a kereskedők teljes egészében érvényesítik az áfacsökkentést a fogyasztói árban, akkor egy 4 fős háztartás évente megközelítőleg 34 665 forintot spórolhatna meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Minden nap egy alma és a doktor alma?

Egy korábbi, az áfaváltoztatások hatásait vizsgáló jegybanki tanulmányt alapul véve viszont arra a következtetésre juthatunk, hogy a fogyasztók várhatóan nem sokat éreznének egy esetleges áfacsökkentésből. Az elemzés készítői ugyanis úgy vélik, hogy

a 2004. januári 3 százalékpontos áfaemelés átlagosan kb. 2,5 százalékkal növelte, addig 2006 januárjában az 5 százalékpontos áfacsökkentés csupán átlagosan kb. 1 százalékkal csökkentette az érintett termékek árszínvonalát

- olvasható a tanulmányban.

Összefoglalva: az áfaemeléseket a boltosok többnyire ránk hárítják, míg a csökkentéseket lenyelik.

Tehát, ha a tanulmány számításait vesszük alapul, akkor várhatóan csak 2,6-4,3 százalékkal csökken majd a zöldségek-gyümölcsök ára a piacokon. Ez pedig azt jelenti, hogy a burgonya kilója 136-138 forintos, a paradicsomé 554-564 forintos, az uborkáé 465-473 forintos, az almáé 266-271 forintos, a banáné pedig 403-410 forintos árcédulát kaphatna a kofáktól. Egy ilyen kormányzati lépés az MNB-tanulmány szerint tehát inkább a vállalkozókon (boltosok, őstermelők, piaci kofák, stb.) segítene, hiszen az áfahaszon nagy része náluk maradna.

Iparági szakértők viszont úgy vélik, nem lehet etalonnak tekinteni a tanulmány megállapításait. Ők azon az állásponton vannak, hogy olyan szigorú verseny van a beszállítók/kereskedők között Magyarországon - többszáz, csak magyar szereplővel -, hogyha valaki megpróbálna a csökkenő áfából lenyelni valamit, az pillanatokon belül kiárazva találná magát a versenyből.

Mindezt figyelembe véve tehát a legvalószínűbb lehetőség egy esetleges ágazati áfacsökkentés esetén az, hogy a "jut is, marad is" elv érvényesül majd, ahogy történt az egyébként a sertéshús esetén, illetve számítanak rá ingatlanpiaci elemzők a lakáspiac vonatkozásában is (bár ez utóbbi kevésbé lesz látványos a CSOK miatt).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm