Egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol.
Nagy bejelentést tett a Vatera: csomagszállító partnerünk, az EASYBOX már lakossági ügyfeleknek is szállítja a csomagokat automatából automatába. A szolgáltató több mint 650 easybox csomagautomatával áll rendelkezésedre az ország egész területén a hét minden napján éjjel-nappal.
A Vaterafutáron keresztül a csomagot az ügyfelek a hozzájuk közel eső automatában tudják feladni ezentúl, így nem kell várniuk a futárra. Nem kell címkét sem nyomtatni, csak a feladáshoz szükséges kódot kell megadni az automatánál. A szállítás díját a feladáskor kell kiegyenlíteni az automatánál bankkártyával. Amint megérkezett a küldemény a célautomatába, automatikusan SMS-ben és e-mailben is elküldik a címzettnek az átvevő kódot, mellyel átveheti a küldeményét.
A Vatera közleménye szerint a csomagot utánvétkezeléssel is feladhatják az ügyfelek, ennek díja 27 900 forintig a megadott utánvét összegének 1%-a, 27900 forinttól egységesen 279 forint. Ráadásul nem csak Vaterán eladott termékekhez vehetik igénybe a szolgáltatást az ügyfelek, bármilyen csomagot fel lehet adni ilyen módon!
Az egész ország területére érvényes csomagküldési díjak a csomag mérete szerint változnak, illetve az alapján, hogy a Vaterán került-e eladásra a termék, vagy sem. Az árak 980 és 2250 forint között mozognak.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







