Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
A járvány nyomán a ruházati cikkek értékesítése is meglódult az eMAG-on: a rendelések java ősszel és télen érkezett, a legtöbben valamilyen lábbelit, kabátot, pólót, farmernadrágot vásároltak.
A közel egy éve tartó járványhelyzet miatt jól érzékelhetően emelkedett a ruhaneműk, cipők és sportruházati cikkek forgalma - tájékoztatta a Pénzcentrumot a webáruház. Mint írták, a divatcikkek eladásainak száma egy-egy akciós kampány alatt akár másfélszeresére is emelkedhet.
Hozzátették, hogy ennek ellenére a visszaküldött termékek aránya a ruhák és lábbelik esetében sem múlja felül az átlagot, ami azt mutatja, hogy az internetes vásárlók az esetek döntő többségében megfelelő méretű terméket tudnak választani annak felpróbálása nélkül is.
A cég tájékoztatása szerint, meglepő módon jóval több (62 százalék) férfi ruházati cikket rendelnek a járvány tavaly márciusi kitörése óta, mint nőit (23 százalék), vagy gyermekruhát (3 százalék). A fennmaradó hányadot (12 százalék) a sportruházati eladások generálják. A teljes férfi és női ruházati kategórián belül egyébként a cipők és egyéb lábbelik eladása a legmagasabb, ezek generálják a teljes forgalom csaknem 70 százalékát.
- A legnépszerűbb női ruhadarabok a kabátok és mellények, a pizsamák, a hagyományos, illetve kapucnis pólók, pulóverek voltak a járvány második hullámának kitörése óta.
- A legnépszerűbb férfi ruhadarabok szintén a kabátok és mellények voltak, a második és harmadik helyre a hagyományos és kapucnis pólók, a negyedikre pedig az alsóruházat került ugyanebben az időszakban, a férfi pizsamák csupán a tizedik legnépszerűbbek.
Egy tipikus vásárló a megrendelt ruhadarab mellé valamilyen fogyasztási cikket is (például tartós élelmiszert, mosószert vagy személyes higiéniai, szépségápolási terméket) tesz a virtuális kosarába. Nagyjából ugyanannyian fizetik ki a ruhát online, ahányan a készpénzes, utánvétes fizetést favorizálják, viszont a legtöbben (a vásárlók mintegy 60 százaléka) a futárral való kiszállítást választja, a csomagautomatából vagy egyéb átvevőpontban való átvételt 40 százalékuk preferálja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







