14 °C Budapest

Most már ezt is tudják: ettől is függ mennyi halat tud kifogni valaki egy tóból

2020. június 10. 17:29

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is. A jelentős nemzetközi összefogással megvalósult kutatás során öt kontinens 31 tavát érintő adatokat hasonlítottak össze, melyek közé dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem kutatójának közreműködése révén a Balaton is bekerülhetett.

A Földön található nagy tavak az emberiség számára kiemelt fontosságúak mind az élelmezés (pl. halászat), mind az emberek mindennapi megélhetése (pl. turisztika) tekintetében, mégis nagyon keveset tudunk a tavakkal szemben támasztott társadalmi igények halállományokra, így a halászok fogására gyakorolt hatásairól. A magyar közreműködéssel megvalósult globális szintű összefogás révén a kutatók most arra próbáltak választ találni, hogy a klíma és a földhasználat változása miként hat a tavak állapotára és a halászat eredményességére.

Az egyedülálló elemzéshez szükséges adatokat 19 ország 28 kutatóintézetének közreműködésével gyűjtötték össze a világ minden részéről, köztük Magyarországról is. A vizsgált tavak közé ugyanis bekerülhetett a Balaton is, melyről dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Halgazdálkodási Tanszékének kutatója szolgáltatott adatokat. 

A rangos Nature Communications szakfolyóiratban közölt elemzésben az 1970-2014 között regisztrált adatokat vizsgálták meg 31 tó vonatkozásában, melyek közül 8 Afrikában, 8 Európában, 7 Ázsiában, 6 Észak-Amerikában, 1 Közép-Amerikában és 1 Dél-Amerikában található. A kutatási eredmények némelyike magától értetődő volt, így azt is megállapították, hogy a levegő átlaghőmérsékletének több évtizeden át tartó növekedésével párhuzamosan minden esetben emelkedett a tavak vizének hőmérséklete is. Az adatok elemzése azonban sok újdonságot is tartogatott.

A vizsgálataink során azt találtuk, hogy mind a klimatikus változók (például a levegő hőmérsékletének változása), mind a földhasználatban bekövetkezett változások (például a mezőgazdasági területek részarányának növekedése a vízgyűjtőn) hatást gyakorolnak a tavak vizsgálatába bevont környezeti változókra. Ezek a változások azonban olykor pozitívan, máskor negatívan hatottak a halászok fogásaira, amelynek hátterében az általunk lefuttatott modellek szerint a vízminőség változása állhat

- magyarázza az eredmények kapcsán dr. Weiperth András, a tanulmány egyetlen magyar társszerzője.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Azon tavak esetén, ahol a víz minősége jó, a halállományok hatékonyabban képesek ellenállni a klimatikus és a táji elemek megváltozásának, így a fogási adatokban is kisebb változások regisztrálhatók. Mindez hangsúlyozza a vízminőség javítására való törekvések fontosságát, különösen azokban az ázsiai és afrikai térségekben, ahol az elmúlt évtizedekben jelentős vízminőség-romlás következett be, és mind a mai napig nincs megoldva a vizek minőségének és ökológiai állapotának javítása. Mindez az adott régió gazdasága, élelmiszerbiztonsága szempontjából kiemelten fontos" - mutatott rá a kutató, aki szerint az eredmények teljes mértékben egybevágnak az ENSZ 6. fejlődési céljával, mely alapján biztosítani kell a fenntartható vízgazdálkodást, valamint a vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférést mindenki számára.

A Michigan State University és a United States Geological Survey által koordinált kutatás a most bemutatott cikk megjelenése után sem áll meg, a vizsgálatokat ugyanis mind regionális, mind globális szinten tovább folytatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem