Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Jelentősen megdrágulhat a fuvarozás, nem csak a vasúti, hanem a közúti áruszállításban is emelkedés várható. A Rail Cargo Hungaria (RCH) jövőre átlagosan 8 százalékkal dolgozik drágábban, mint az idén. Ezt pedig a vásárlók is meg fogják érezni.
Átlagosan 8 százalékkal emeli 2020-as szolgáltatási díjait a Rail Cargo Hungaria Zrt., a közúti fuvarozásban 15-20 százalékos emelés lenne indokolt - írja a Világgazdaság. A legnagyobb hazai vasúti áruszállító társaság már érzi a nemzetközi acél-, gép- és autóipar recesszióját, amely Körös Norbert vezérigazgató szerint jelentősen hat az egyéb beszállítói ágazatok fuvarozási igényeire. Így az RCH idei várható teljesítménye 31 millió tonnára csökken a múlt évi 32 millió, és a 2017-es csaknem 33,2 millió tonna után.
- tájékoztatta a lapot a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) megbízott főtitkárhelyettese, Árvay Tivadar, és megjegyezte, hogy az ilyen szerény mértékű nyereséget egy kisebb, egy-három járművel dolgozó cégnél már elviszi egyetlen kamion nagyobb javítási költsége, például motorcseréje, márpedig az MKFE tagságának meghatározó része ekkora vállalkozásokból áll.
A másik ok a tarifaemelésre a költségek további emelkedése. Ez főként a megemelt útdíjból, a tengelysúlymérő rendszerrel összefüggő kiadásokból és a harmadik uniós mobilitási csomag miatti pluszráfordításokból adódik - ha a csomagot a tervezett formájában vezetik be. További gond, hogy mivel a csomag által előírt költségnövelő - és a hivatalos magyar álláspont szerint lényegében piacvédő - intézkedések a harmadik országok fuvarozóira nem vonatkoznak, azok a csomag bevezetése után is versenyképesek maradhatnak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







