Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Tavaly ilyenkor óta 20 ezer sertéssel van kevesebb Magyarországon: a disznókkal szemben a a tyúkok száma 300 ezerrel, a szarvasmarhák száma 13 ezerrel nőtt egy év alatt. A szakértő szerint vélhetően a sertéspestistől félnek a gazdák.
Az egy évvel ezelőttihez képest mintegy 20 ezerrel, a tavaly decemberihez képest pedig csaknem 32 ezerrel csökkent a sertések száma Magyarországon, a tyúkok száma 300 ezerrel, a szarvasmarhák száma 13 ezerrel nőtt egy év alatt - írta a Világgazdaság keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
Június elsején 2,84 millió sertés, 35,05 millió tyúk, 893 ezer szarvasmarha volt Magyarországon. A 1,116 milliós juhállomány 48 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de a tavaly decemberivel összehasonlítva 7 ezerrel nőtt.
Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkárának véleménye szerint elképzelhető, hogy az afrikai sertéspestistől tartva sokan felhagytak a hízlalással. Ugyanakkor a sertésszámot szerinte befolyásolhatja a PRRS-mentesítési program. (A PRRS a sertésállományok reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája.) A program végeztével jobb lesz a magyar sertésállomány minősége és piaci megítélése is - mondta.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








