Javában tart a körteszezon, egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken. Magyarországon közel 2000 hektáron termelnek körtét.
Citromokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. A szakemberek 10 különböző, hálós kiszerelésű déligyümölcsöt vontak komplex ellenőrzés alá. A növényvédőszer-maradékokon túl megmérték a termékek C-vitamin tartalmát, valamint ellenőrizték azok jelölését is. Egy citromnál megtévesztő jelölés miatt kellett intézkedni, míg egy másik gyümölcsnél hiányos címkét találtak a szakemberek.
Tíz különböző hálós citrom komplex ellenőrzését végezték el a Szupermenta termékteszt programban - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc Hivatal közleményében. 6 kezelt, 3 kezeletlen és 1 ökológiai gazdálkodásból származó (bio) citrom került a kosárba, melyek 7 nagyobb üzletlánc gyümölcsosztályáról érkeztek a Nébih laboratóriumába. A vizsgált termékek között 8 spanyol, 1 török és 1 olasz származású déligyümölcs volt.
A laboratóriumban több mint 300 növényvédő szerre vizsgálták a hivatal szakemberei a citrusokat. Az eredmények alapján egy citrom bizonyult problémásnak, amelyet a címkéjén kezeletlennek tüntettek fel, a laboratórium azonban kismértékű növényvédőszer-maradékot mutatott ki a termékben. Ez jóval határérték alatti mennyiségben volt jelen, de a megtévesztő jelölés miatt eljárás indult a felelős vállalkozóval szemben. A többi 9 citrom e tekintetben megfelelt az előírásoknak.
A kizárt citrom a következő:
A biztonsági mérések mellett a citromok C-vitamin tartalmát is megmérték. A legkisebb érték 38,1 mg/100g, míg a legmagasabb 52,0 mg/100g volt, ami azt jelenti, egy citrom fogyasztásával szinte fedezhető az ajánlott napi C-vitaminbevitel fele.
A Nébih növényvédelmi felügyelői még a kereskedelemben, a helyszínen ellenőrizték a nyomon követhetőségi dokumentációkat, és a jelölések vizsgálata sem maradt el. A jelölésre vonatkozó jogszabályoknak egy termék nem felelt meg, mivel a gyümölcs fajtáját nem tüntették fel a csomagolásán, pedig ez az információ a citrusfélék esetében kötelező. A Nébih figyelmezteti a felelős vállalkozót a hibára, és kötelezi annak javítására.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kedveltségi rangsor itt látható:
A tesztelők külső megjelenés, állag, szín, illat és íz szempontok mentén értékelték a citromokat. Az összesített eredmények alapján a Horeca Select spanyol citrom nyerte el leginkább a kóstolók tetszését. Második lett a Menas török citrom, míg harmadikként a Carrisol spanyol citrom végzett.

Súlyos dolog derült ki a kedvelt hazai tisztítószerekről: erről minden magyar vásárlónak tudnia kell
16 százalékkal bővült 2022-ben a környezetbarátként árult tisztítószerek piaca, az elmúlt 3 évben mintegy kétszeresére nőtt a forgalmuk.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


