Egy középiskolából kimaradó kínai fiatalból lett a világ egyik legnagyobb sportruházati birodalmának vezetője.
Közel 50 éve tart a McDonald’s egyik legkedveltebb desszertjének, a forró almás pitének a diadalmenete, azóta csak egészen apró dolgokat változtattak a receptjében - egészen mostanáig. A cég nemrég több újítást is bevezetett, de a közösségi portálok tanúsága szerint, az étteremlánc törzsvendégeinek ez nagyon nincs ínyére - számol be a 24.hu.
A McDonald’s szerint a pite csak előnyére változott, egészségesebb lett. Lényegesen kevesebb alapanyagból készül, kihagytak néhány mesterséges adalékot, a kockára vágott alma helyett pedig almaszeletek vannak benne, a töltelékhez hozzáadtak egy kis fahéjat, a tészta pedig rácsos lett, a hagyományos, amerikai piéhez hasonlóan.
Az étteremlánc vendégei azonban nincsenek elragadtatva: a közösségi oldalakat ellepték az elégedetlen kommentek és posztok, melyben követelik vissza a megszokott édességüket. Van, aki azt írja, az embereknek az utcai lázadással kellene meghátrálásra bírniuk az amerikai céget.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








