Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Szilánkokat talált egy piaci ellenőrzés során a cseh hatóság egy marokkói származású makrélafilében, ami a Nébih honlapja szerint Magyarországon is kapható.
A Nébih honlapja szerint Magyarországra és Szlovákiába is érkezett a makrélafilé napraforgóolajban elnevezésű, COOP Premium márkájú, nettó 125 grammos, 8 595139 774318 vonalkóddal ellátott, könnyen nyitható húzógyűrűs halkonzervből az idén június 29. és október 4. között. A termékben éles, 0,5 centiméternél kisebb méretű idegen anyagot találtak, összetételéről és eredetéről a Nébih egyelőre nem rendelkezik pontos információkkal.
A hivatal közleményében ismerteti: a makrélakonzervet forgalmazó cseh nagykereskedő kezdeményezte a termék kivonását a forgalomból, és értesítette kereskedelmi partnereit a szükséges intézkedések megtételéről, amelyek végrehajtását a magyar hatóság is felügyeli.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







