Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
A szobai verzió egy havi cigiadag árából beszerezhető, de vannak, akik milliókat is elköltenek rá. Van olyan magyar bolt, ahol harmincszor annyit adtak el belőle idén, mint tavaly, ezzel az idei karácsonyi szezon egyik sláger terméke lehet. Kötelező biztosítást kötni rá, ha felelőtlenül használod, könnyen összejöhet belőle egy combos közlekedési bírság is. A Pénzcentrum annak járt utána, mire érdemes odafigyelni, ha drónt ajándékozol karácsonyra.
Kevés olyan tárgy van a világon, amire igaz, hogy egyszerre képezi kisgyerekek és Barack Obama amerikai elnök egyik kedvenc játékszerét, ám ilyen dolog a drón. Mivel közeleg a karácsony, szakértők segítségét kértük arra vonatkozóan, hogy mire kell odafigyelni, mielőtt ajándék gyanánt a fa alá kerülne belőle egy modell.
A hasznos adatok előtt azonban álljon itt egy érdekesség. Az első drónt, tehát pilóta nélküli repülőgépet, a Habsburg seregek vetették be 1849-ben Velence ellen. A sógorok persze a mainál kezdetlegesebb módszerekkel dolgoztak: lufikra szerelt időzített bombákat eregettek megfelelő széljárás mellett a gyalogsággal nehezen megközelíthető lázongó város ellen.
Háború nélkül is jó lesz
Robbantgatásnál legálisabb és számodra is hasznos funkciója egyébként a mai napig nem sok van a drónoknak. Tudhatnak érdekes szögből fényképet és filmfelvételt készíteni, valamint meglehetősen jó élmény őket reptetni, de ennyi.
Egy átlagos, szórakozási célra értékesített drónnak négy rotorja van. Távirányítóval, esetleg az okostelefonunk segítségével tudjuk irányítani. Nem tudnak órákat röpködni. A jellemző repülési idő 5 és 30 perc közé esik.
Vannak olyan drónok, amelyek kapcsolatvesztés esetén (tehát, ha valamiért nem tudnának kommunikálni a pilótával) automatikusan visszatérnek a felszállási pontra, más drónok pedig vigyáznak helyettünk is, repterek közelében ugyanis nem szállnak fel. Leginkább árkategóriától függ, hogy milyen messze tudnak elrepülni. Ez a távolság néhány tíz métertől, több kilométerig is terjedhet.
Könnyű viszont megsérteni velük a légi közlekedésre vonatkozó jogszabályokat, amely jogsértésből eredően százmillió forintos büntetést is kiszabhat a légiközlekedési hatóság. Ezt az összeget persze nem akkor szabják ki, ha valaki a kert végében engedély nélkül repteti a drónját. A Drón jogszabályok nevű Facebook oldal üzemeltetője szerint
Azért írjuk, hogy könnyű megsérteni a szabályozást, mert jelenleg egyedi légteret kell igényelni minden esetben, ha valaki kültéren (akár egy kertben, magánterület felett is) repülni szeretne a drónjával. Ezt a reptetés előtt 30 nappal kell megigényelni és a tevékenységet 30 perccel a repülés előtt be kell jelenteni a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál.
Ilyet magánszemély nem igényelhet, ezért érdemes belépni egy egyesületbe, és annak nevében igényelni meg. Ha valaki egy vállalat nevében repteti a drónt, akkor tevékenységi engedély is kell hozzá, de erre magánszemélyként nincs szükség.
Sapka, sál, biztosítás
Amivel viszont minden esetben rendelkeznie kell a drónt reptető személynek, az a felelősségbiztosítás. Ez legegyszerűbben egyesületeken keresztül köthető meg Magyarországon. a Drónpilóták Országos Egyesületének például a Groupama Biztosítóval van szerződése. A biztosítás éves díja 25 ezer forint.
Jelenleg egyébként új jogszabályok várnak bevezetésre a drónozással kapcsolatban. Bár a lényeget egy még nem ismert Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jegyzett rendelet fogja tartalmazni, 2016 december 31-től a légi közlekedésről szóló törvény módosítása ágyaz meg ennek.
A büntetésekre visszatérve, eddig a Nemzeti Közlekedési Hatóság szabhatott ki bírságot, mostantól viszont ezt a rendőrség is megteheti. Ez jó hír egyébként a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak is, akik bűnüldözés közben már volt, hogy intézkedtek hasonló okokból veszélyesnek tűnő elemekkel szemben.
Fontos változás, hogy a törvény szerint 2017 júliusától elérhető lesz egy internetes oldal és egy mobilapplikáció, melyek segítségével
- jelentősen egyszerűsödik az egyedi légtér kérvényezése,
- bizonyos esetekben pedig még el is lehet majd tekinteni ennek a megigénylésétől.
A jogszabályok erdejében Tuzson Gergely, a Drónpilóták Országos Egyesületének (DOE) elnöke segítette eligazodni, akit arról is megkérdeztünk, hogy mire érdemes odafigyelni, mielőtt drónt vásárolunk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mire figyeljünk?
Árkategória szempontjából rekreációs célra a 25 és 30 ezer forint közötti drónok tekinthetőek belépő szintű gépeknek. Fontos, hogy bármilyen drónt is vásárolunk, nézzünk utána, lehet-e hozzá külön alkatrészt rendelni. Ez azért fontos, hogyha mondjuk eltörik egy propeller vagy tönkremegy az akkumulátor, akkor ne kelljen a kukába dobni a drónt.
Ha kamerás drónt veszünk, akkor érdemes arra figyelni, hogy a memóriája bővíthető legyen, tehát memóriakártyára rögzítse a felvételt és ne egy beépített egységre.
100 ezer forint körül kezdődnek a versenyre is használható drónok. Ezek már komolyabb balesetet is tudnak okozni, lévén, akár 140-150 km/órás sebességgel is tudnak menni. Aki nem látott még drónversenyt, annak ajánljuk ezt a videót, amely megtekintése megfelelő zenei aláfestéssel ingyenes pszichedelikus élményt is nyújt.
Félmillió forint körüli összegért cserébe pedig már félprofi képminőséget rögzítő, kamera stabilizátorral ellátott drónt lehet vásárolni, igaz a filmiparban használatos gépek 5-10 millió forintba is belekerülnek.
- írta a Media Markt a Pénzcentrum megkeresésére, melyben az értékesítési eredmények iránt érdeklődtünk.
Az elektronikai készülékeket forgalmazó áruházlánc azt a feltételezésünket is megerősítette, hogy a drón lehet az ünnepi szezon egyik sláger terméke. Ők a 10 és 40 ezer forint közötti árkategóriát ajánlják azoknak, akik most ismerkednek a drón reptetéssel, illetve azt tanácsolják, hogy aki szórakozás céljára veszi a drónt, az erős felépítésű terméket válasszon.
A biztonsági szempontokat viszont nem lehet eléggé hangsúlyozni. A DOE elnöke elmondta, hogy a légi járművekre kell fokozottan figyelni illetve a földön álló emberekre. Hamis biztonságérzetet nyújthat, hogy viszonylag közel repülnek hozzánk az átlagos drónok, mert bármikor feltűnhet a színen egy mentő helikopter vagy egy ipari repülőgép és ezek keresztezhetik a drónunk útját.
Ilyen is volt
Magyarországon történt már tragédia is, igaz nem propelleres drón, hanem egy merev szárnyú, távirányítható repülő csapódott a nézők közé egy bemutatón. Ez még 2006-ban történt Őcsényben, a balesetből adódóan ketten vesztették életüket és négyen sérültek meg.
Szintén nem kis méretű propelleres, hanem katonai drónhoz kapcsolódik az az emlékezetes nyilatkozat, melyet 3 éve, egy akkor 13 éves pakisztáni gyerek tett az amerikai Kongresszus előtt. Őt és húgát egy drónról végrehajtott amerikai légicsapás sebesítette meg 2012-ben Pakisztánban. Ő azt nyilatkozta, hogy nem szereti a kék eget, mert szép időben bizony jönnek a drónok és emiatt félelemben élnek. Jobban szereti a szürke (tehát felhős) eget, mert olyankor szünetelnek a légicsapások.
Végezetül, mutatunk négy módszert, amelyek segítségével le lehet parancsolni az égből a nemkívánatos drónokat.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








