Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu, így elérhetővé válik a tó körül összesen több százezer lakos és nyaraló számára.
A nyári szezonban sokan próbálnak arra figyelni, hogy hozzák a bikini fazont, de mégis gyorsétterembe tévednek. Nekik a szokásosnál is nehezebb kiválasztani, hogy mit egyenek, hiszen nem árt, ha egészséges ételt fogyasztanak. Az ételek kalóriatáblázata a honlapokon is megtalálható, így megnéztük, melyik termékeket válasszuk, ha Mekiben vagy Burger Kingben eszünk.
Sokunkkal megesik, hogy gyorsétterembe tévedünk, mégis szeretnénk egészségesen étkezni. Ilyenkor sem kell a leghizlalóbb ételeket választani, a Daily Mail dietetikusának segítségével mutatjuk, mit érdemes ilyenkor választani.
Mc Donald’s
A Meki az egyik legrégebbi, Magyarországon is működő gyorsétterem, és az angolszász országokban számos kifejezetten egészséges szendvicset is árulnak. Hazánkban ebből kisebb a kínálat, azonban a Csirkés Cézár szendvics ezek között a leginkább kiegyensúlyozott tápértékű étel. 357 kcal-t tartalmaz, amely
- 26 gramm fehérjéből,
- 35 gramm szénhidrátból (ebből mindössze 3 gramm cukor) és
- 12 gramm zsírból (ebből mindössze 1,6 gramm telített zsírsav) áll.
Lényeges, hogy a sótartalom még ebben is magas, a napi ajánlott fogyasztás 37 százaléka van a szendvicsben. Persze választhatunk salátát is, ezekben a szénhidrát és a zsír mennyisége még ennél is alacsonyabb lehet.
Burger King
A Burger Kingben viszont 400 kcal alatt a Deluxe csirkemelles salátát találhatjuk, ez 357 kcal-t tartalmaz, amely
- 28 gramm proteinből,
- 25 gramm szénhidrátból és
- 15 gramm zsírból áll.
Emellett a Grillezett Csirkemell saláta is jó alternatíva lehet, ennél a kiemelkedő, 36 gramm proteint érdemes kiemelni, ami már a sportolók számára is elegendő fehérjeforrást biztosít, mindemellett kiemelkedően alacsony, 8 gramm szénhidrátot és 9 gramm zsírt tartalmaz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Subway
Sokan nem tudják, azonban a Subway éttermeiben minden szendvicsnek van salátaként rendelhető verziója is. Ezek közül a roston sült csirkemelles verziót érdemes választani (többféle zöldséggel), ebben található ugyanis a legkevesebb kalória, ráadásul a protein-szénhidrát-zsír arány is ebben a legegészségesebb.
KFC
A Kentucy Fried Chicken (KFC) is kínál salátákat, azonban a magyar honlapon nem találhatók információk a tápanyagokról, de A KFC is árusít csirkesalátát, illetve grillezett csirkehúsos Twistert is ehetünk. A pontos tápanyagok ismerete nélkül azonban nehéz megmondani, hogy melyik termék egészségesebb, de valószínűleg a két felsorolt közül az egyiket érdemes választani, ha egészségesebben szeretnénk enni a KFC-ben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







